A Vajdasági Magyar Szövetség mezőgazdasági csapata tegnap közép-bánáti terepszemlét tartott. A szakpolitikusok először Magyarittabére mentek, ahol megtekintették Patai Attila gyökérzöldség-termesztő és -csomagoló üzemét, majd Magyarcsernyére látogattak, és körbejárták Szilágyi László szőlőkertészetét, majd Gyermán József szarvasmarha-tenyésztőhöz vitt az útjuk. A terepszemlén részt vett a mezőgazdasági csapat tagjaként Juhász Attila, a szerb kormány mezőgazdasági minisztériumának államtitkára, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója, Kerekes József, a VMSZ alelnöke és a szerb kormány pénzügyminisztériumának államtitkára, valamint Kovács Elvira, a VMSZ elnökségi tagja.
A magyarittabéi Patai Attila, a Carrot’s Kft. igazgatója családjával gyökérzöldségeket – sárgarépát, zöldséget, petrezselymet, zellert és céklát – termel 70 hektáron. Kiderült, hogy évente 3000 tonna zöldséget csomagolnak be a helyi áruházláncok részére. Családi vállalkozásukat több mint 20 évvel ezelőtt kezdték el 3 hektárnyi területen. A magyarcsernyei Szilágyi László jelenleg két kataszteri holdon 4000 szőlőtőt nevel. Borkészítéssel is foglalkozik, és a közeljövőben egy kóstolóteret szeretne kialakítani, ami – reményei szerint – a falusi turizmus fejlesztését hozná magával. Gyermán József és felesége, Szendi több mint tíz évvel ezelőtt fogott bele a szarvasmarha-tenyésztésbe a gazdaságuk fejlesztéseként, jelenleg ötven hízómarhát tartanak.
Patai Attila a zöldségek csomagolásának munkafolyamatait is ismertette (Fotó: Vidács Hajnalka)
A látottakat értékelve Juhász Attila államtitkár kiemelte, nagyon fontos az, hogy körbejárják a gazdákat, beszélgessenek velük, megtekintsék a gazdaságaik feltételeit, és hogy meghallgassák az ötleteiket, a tapasztalataikat, mert így tudják hatékonyan segíteni őket.
– Vannak nemzeti eszközökből származó támogatások, ugye nálunk pályázni lehet berendezésekre, felszerelésekre, kapcsolható eszközökre, fontos fejlesztésekre, melyek az állattenyésztési ágazatban, a növénytermesztésben, a zöldségtermesztésben használatosak. Aktuális most az IPARD pályázata is, amelyen 60–65, akár 70 százalékos vissza nem térítendő támogatással lehet élni. Azt látom, hogy a magyarittabéi házigazdáink pályázni fognak. Egyébként a terepet járva azt látom, hogy sok fiatal gazdaság, illetve fiatal és középkorú gazda próbál valamilyen szerkezeti váltásban gondolkodni, ami a növénytermesztést illeti. Olyan időket élünk, amikor csak növénytermesztésből nehéz fennmaradni. Úgy gondolom, hogy az intenzívebb zöldség- és gyümölcstermesztés és az állattenyésztés az az ágazat, mely garantálni tudja a gazdák fennmaradását. Tehát több lábon kell állni, és ötvözni az állattenyésztést a növénytermesztéssel, így tud a gazdaság fejlődni. Sok olyan gazda van, aki érdeklődik, mi pedig ott vagyunk a minisztériumban, a tartományi adminisztrációban és az önkormányzatban is, hogy a gazdák számára minél több pályázati lehetőséget teremtsünk – magyarázta Juhász Attila.
Szilágyi Lászlónak a további támogatási lehetőségeket vázolták (Fotó: Vidács Hajnalka)
Dr. Molnár Viktor szintén a termelőkkel való kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta.
– Az alap már jó néhány éve támogatja a szőlősök és a gyümölcsösök telepítését alacsony kamatlábú kölcsönökkel. A minisztériumnak és a tartományi mezőgazdasági titkárságnak is számos olyan pályázata van, melyek hozzá tudják segíteni a termelőket egy ilyen befektetés megvalósításához, külön-külön a telepítéshez, a csepegtető- és öntözőrendszerhez, a jégvédő hálókhoz és a gyümölcsösök bekerítéséhez is. László már használt is ilyen jellegű támogatásokat, és abban bízom, hogy a jövőben ő is és mások is élnek majd ezekkel a lehetőségekkel, arról nem beszélve, hogy László esetében a következő lépés a feldolgozó kapacitások modernizálása, és erre is van kedvezményes kölcsön és pályázat is – ismertette dr. Molnár Viktor.
Nyitókép: Gyermán József szarvasmarhákat tenyészt (Fotó: Vidács Hajnalka)



