A szerbiai környezetvédelmi minisztérium 130 szemeteskukát és 43 darab konténert adományozott Szenttamás önkormányzatának. A Graditelj Közvállalat gépparkjába érkezett rakomány értéke csaknem 1,5 millió dinár. Ezt tekintette meg csütörtökön délelőtt Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere és Jaksa Róbert környezetvédelmi államtitkár.
− Évek óta kiváló az együttműködés a környezetvédelmi minisztérium és a szenttamási önkormányzat között. Az előző időszakban jelentős adományokat kaptunk a minisztériumtól konténerek és kukák, valamint egy hulladékgyűjtő kamion formájában, melyek sokat jelentenek a napi környezetvédelmi tevékenységünk során. Külön kiemelném a folyamatos támogatást, amelyet községünk erdősítésre kap, pár év alatt ugyanis jelentősen emelkedett a fásított területek száma. Mint ismeretes, a zöldövezetek tekintetében Szenttamás mindig lemaradt a többi önkormányzat mögött, mára azonban a helyzet pozitív irányban megváltozott. Közös feladatunk, hogy a lehető legmagasabb szintre emeljük a környezetvédelmet, amelyhez minden bizonnyal a újvidéki regionális hulladéklerakó megnyitása is hozzájárul majd, Szenttamás is ide tartozik. Azért fontos számunkra a mai adomány és a korábban rendelkezésre bocsátott teherautó, hogy minden kihívásra sikeresen válaszolhassunk – fogalmazott Radivoj Debeljački.
Hozzátette, szükség van arra, hogy a polgárok megismerjék az újrahasznosítás fontosságát, valamint a szelektív hulladékgyűjtési módszert, amelynek utolsó állomása a regionális hulladéklerakó lesz, ahol később megfelelő módon elvégzik az újrahasznosítást.
Jaksa Róbert környezetvédelmi államtitkár elmondta, a minisztérium minden évben pályázat útján ítéli oda a konténereket és a háztartási szemeteskukákat.
− A környezetvédelmi minisztérium célja, hogy segítse az önkormányzatokat, hogy tisztán tudják tartani a település azon részeit és a közterületeket, amiket a polgárok használnak. Ezzel egyúttal felgyorsul a helyi közvállalatok munkája is, hiszen az itt dolgozók sokkal hatékonyabban végzik az említett területek tisztántartását – mondta.
A szenttamási Graditelj Közvállalatban elmondták, az új szemeteskukákat és a konténereket a község több pontján helyezik majd el.
Nyitókép: Jaksa Róbert, Radivoj Debeljački és Milan Srdanović, a Graditelj Közvállalat kommunális részlegének vezetője (Fotó: Paraczky László)



