2026. május 1., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Továbbra is támogatják a Vöröskeresztet

A Vöröskereszt hete alkalmából tegnap Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke fogadta Dejan Ukropinát, a Vajdasági Vöröskereszt elnökét és Boško Mitrašinovićot, a szervezet titkárát, akik a találkozó keretében arról tájékoztatták Gojković elnököt, hogy milyen tartalmakkal készültek a Vöröskereszt hetére, illetve szó esett a következő időszakra vonatkozó terveikről is.

A tartományi kormány elnöke a humanitárius szervezetnek és azoknak az embereknek a fontosságát hangsúlyozta, akik elkötelezettek ez mellett a munka mellett, ami egyébként az egész társadalmunk számára fontos. Mint azt elmondta, a tartományi kormány továbbra is támogatja a Vajdasági Vöröskereszt munkáját.

– A tartományi kormány az idén is négyszázötven szociálisan hátrányos helyzetű családból származó gyermek pihenését és gyógyulását támogatja a Vajdasági Vöröskereszt üdülőhelyein. A gyerekek hétnapos táborozására – amely több váltásban valósul majd meg – összesen 10,5 millió dinárt különítettünk el, amit a Vajdasági Vöröskereszthez irányítottunk – hangsúlyozta Maja Gojković.

Ezekben a táborokban a fiatalok számára a Vöröskereszt Nyári Iskolája nevű program keretében az önkéntesek foglalkozásokat is szerveznek, amelyeknek témái többek között a humánus értékek népszerűsítése, az embercsempészet elleni védekezés, illetve a megelőző egészségügyi tevékenységek. A fiataloknak lehetőségük lesz elsajátítani az elsősegélynyújtás alapjait, megismerni a Vöröskereszt szervezetének alapelveit és értékeit.

Dejan Ukropina, a Vajdasági Vöröskereszt elnöke megköszönte a tartományi kormány támogatását, amely lehetővé tette a korábbi projektek megvalósítását, amibe az önkéntes munka mellett a népkonyhák munkájának támogatása is beletartozik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke fogadta Dejan Ukropinát, a Vajdasági Vöröskereszt elnökét és Boško Mitrašinovićot, a szervezet titkárát (Fotó: vojvodina.gov.rs)