2024. október 13., vasárnap

Kilencven új véradó

A Vöröskereszt kúlai szervezetében minden kihívással sikeresen megbirkóztak

A szerbiai Vöröskereszt 183 szervezetének egyike a kúlai községi szervezet, amely a legnagyobb humanitárius közösség tagjaként végzi munkáját, alapelvei, az emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység és egyetemesség szellemében. Neda Rajačić, a kúlai szervezet titkára elmondta, az elmúlt évben számos feladatuk volt, a belső és külső nehézségek ellenére minden régi és új kihívással megbirkóztak. A 2023. év fontosabb eseményeit, eredményeit és a szakmai tevékenységekre jellemző főbb tendenciákat összefoglalva kiemelte, komoly eredményeket jegyeztek a szociális tevékenység, az egészségvédelmi akciók, az elsősegélynyújtás, az önkéntes véradás, a gyermekekkel és ifjúsággal való munka, a marginalizált csoportok oktatásba való bevonása és a vízi mentés területén.

− Ami a Vöröskereszt kúlai szervezetének szociális tevékenységét illeti, tavaly mintegy 490 családi élelmiszer- és higiéniai csomagot osztottunk szét, amivel a község területén több mint 250 családnak segítettünk. Folyamatosan gyűjtjük és kiosztjuk a használt ruhaneműt és lábbelit. A szolidaritás hónapja alkalmából humanitárius akciót szerveztünk az általános iskolákkal, keretében jelentős mennyiségű tanszer, (gyermek)ruházati és higiéniai cikk gyűlt össze. A Futás a boldogabb gyermekkorért futóvesenyre több mint 700 résztvevő jelentkezett, az önkéntes adományokból a gyerekeknek újévi csomagokat vásároltunk és alkalmi műsort szerveztünk. A Vöröskereszt hetét hagyományosan a szociálisan hátrányos helyzetben élő családok megsegítése mellett a diákok, a véradók és az egészséges életmód népszerűsítésének szentelt programsorozat jellemezte.

Az elmúlt évben 18 rendes és egy rendkívüli véradási akciót szerveztünk a  község területén, 496 egység vér gyűlt össze, és 90 új véradót jegyeztünk. Rendhagyó módon megünnepeltük a véradók napját, megjutalmaztuk a véradókat, továbbá az alkalmi rajzpályázat legjobb alkotóit. Ide tartozik még, hogy az önkéntes véradásról a község területén működő középiskolák nagykorú diákjai számára vetítéssel egybekötött motivációs előadásokat tartottunk – sorolta Neda Rajačić.

Kifejtette, a szervezet minden évben nagy hangsúlyt helyez az egészségmegőrzés fontosságára és a különböző betegségek megelőzését célzó akciókra. A dohányzásmentes, az egészségügyi és a szívvilágnap alkalmából, valamint a szenvedélybetegségek elleni küzdelem hónapjában különböző műhelymunkákat, tribünöket, előadásokat szerveztek az egészséges táplálkozás és a sportolás fontosságáról.  

− Több előadást tartottunk az általános iskolás diákok számára elsősegélynyújtásból, a  felnőtteknek 6 és 12 órás tanfolyamokat szerveztünk, továbbá csaknem 300 nagykorú diák vett részt az emberkereskedelem elleni előadás-sorozaton. A romák és a veszélyeztetett csoportokból származó gyermekek integrációját célzó programban 25 felhasználó vett részt, akiknek a Vöröskereszt önkéntesei naponta segítettek a tanulásban, valamint több kreatív és szórakoztató műhelymunkát szerveztek számukra. Tavaly 14 gyermeket küldünk tíznapos üdülésre a Vöröskereszt monostorszegi nyaralójába, az önkéntesek utánpótlása pedig folyamatosan dolgozott és dolgozik az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati részének elsajátításán – mondta a kúlai szervezet titkára.

Hozzátette, büszkék arra, hogy egyik önkéntesük, Adrijana Kuljančić vízi mentési képzésben részesült, azt követően pedig sikeresen vizsgázott.

Nyitókép: A téli szünidőben is bejártak a Vöröskereszt irodájába az önkéntesség iránt érdeklődő diákok (Fotó: Paraczky László/archív)