2024. május 9., csütörtök

A kultúra éve Verbász községben

A községhez tartozó településeken és a városközpontban is folyamatban van a kultúrotthon felújítása

A verbászi községi tanács decemberi utolsó ülésén egyhangúlag elfogadták Predrag Rojević polgármester javaslatát, miszerint a község területén a 2024-es évet nyilvánítsák a kultúra évének. A tanácsosok egyetértettek abban is, hogy idén be kell fejezni a községben lévő összes művelődési ház és kultúrotthon felújítását.

− Az elmúlt három évben új művelődési ház épült Sóvén (Ravno Selo), Kucorán és Kiskéren (Bačko Dobro Polje) pedig sikerült teljes egészében felújítani az épületeket. A verbászi városközpontban lévő művelődési ház felújítása folyamatban van, de hamarosan megkezdődik az ókéri (Zmajevo) és a torzsai (Savino Selo) településen álló épületek teljes rekonstrukciója is. A kor követelményeinek megfelelő kulturális központok a társadalmi és kulturális élet létét, a művelődés és a hagyományok fennmaradásának és továbbadásának alapját képezik, így a tartományi kormány támogatásával a település területén található összes művelődési ház és központ a polgárok szolgálatába kerül – fogalmazott a verbászi polgármester.

Szavai szerint a több mint 1,1 milliárd dináros beruházási ciklusnak köszönhetően minden eddiginél erőteljesebben biztosított az elképzelés, hogy a kultúra kulcsszerepet kapjon a verbászi közösség fejlődésében. A kulturális központok építésével, felújításával és korszerűsítésével ugyanis mindegyik településen megteremtődnek a feltételek a kulturális programok és tartalmak szervezéséhez, megvalósításához és cseréjéhez. A művelődési ház egy olyan közösségi pont, amely egyesíti és összefogja az embereket, javítja az egész kulturális, társadalmi és gazdasági környezetet.

A sóvéi művelődési ház 2016-ban leégett. A tartományi kormány támogatásával mintegy 600 négyzetméteren teljesen új művelődési ház épült, a nagyteremben 223 székkel. Hátravan a földszinti rész berendezésének, továbbá a legmodernebb színpadi felszerelés üzembe helyezése, onnantól a sóvéi polgárok olyan korszerű létesítményt kapnak, amelyben a legigényesebb kulturális események is megvalósíthatók. 2023. július végén befejeződött a kucorai kultúrotthon több hónapos felújítása. Az 1938-ban épült épület teljes rekostrukciója 710 négyzetméternyi területen történt és mintegy 11 millió dinárba került. Az épületen kicserélték a teljes tetőszerkezetet, új nyílászárókat szereltek be, kicserélték a padlózatot, mindenütt simára glettelték a falakat és a plafont, továbbá új illemhelyek épültek.

A kiskéri művelődési házat ugyancsak teljesen felújították. Az épületet kívül-belül rendbe szedték, a nagyterem új világítást és ülőhelyeket kapott.

Idén Ókér és a Torzsa településeken álló művelődési házak felújítására kerül sor. Az ókéri kultúrház (a helyiek szövetkezeti otthonként ismerik) 1955–56-ban épült, utoljára 30 évvel ezelőtt újították fel, 2009 óta nincs használatban. Az elsődleges számítások szerint a felújítási munkálatok 50,4 millió dinárba kerülnek, ebből a tartományi kormány 48,8 millió dinárt biztosított. A torzsai művelődési házban szintén pótolják a hiányzó infrastruktúrát, az épületben új illemhelyek épülnek és megújul a nézőtér is.
35 év után új művelődési központ épül Verbász legszűkebb központjában, a munkálatokat az idén befejezik. A teljes beruházás értéke 600 millió dinár, amelyre a tartományi kormány a Tartományi Nagyberuházási Alap révén 350 millió dinárt különített el. Az épület teljes alapterülete 3914 négyzetméter, jelenleg a beltéri munkálatok vannak folyamatban, ezt követően az elektromos hálózat, a fűtés, a műszaki, a tűzvédelmi és a színpadi berendezések szerelése következik. A hátramaradt két szakaszban teljesen új nézőteret és színpadot alakítanak ki, legvégül pedig az objektumhoz tartozó zöld övezet kialakítására kerül sor. A munkálatokat követően Verbászon lesz a tartomány egyik legnagyobb és legkorszerűbb művelődési központja. 

Nyitókép: Hosszú idő után tavaly nyáron befejeződött a kucorai művelődési ház felújítása (Fotó: Paraczky László)