2024. május 12., vasárnap

Új út épült az ipari övezetben

Tartományszerte folytatódnak a munkahelyteremtésre irányuló projektek

Szenttamásra látogatott Aleksandar Sofić tartományi regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár és helyettese, Radivoj Paroški, ők Radivoj Debeljački polgármesterrel megtekintették a Szenttamás és Turia közötti ipari övezetben épült új bekötőutat. A 4 hektáros terület a Bácskai-Nagy-csatorna partján található, és a jó földrajzi fekvés, valamint a kedvező vállalkozásalapítási feltételek miatt igen vonzó a befektetők számára.

Szenttamás polgármestere elmondta, az ipari övezethez vezető bekötőút a tartományi regionális titkárság támogatásával épült meg.

− A beruházók három hektár telket már megvásároltak az önkormányzattól, a fennmaradt egy hektár pedig elidegenítés alatt áll, így hamarosan dinamikus gazdasági termelés indul az ipari övezetben, mindez pedig az itt élő polgárok számára kiváló munkalehetőséget biztosít. Ezért nagyon fontos, hogy a tartományi és köztársasági hatóságokkal együtt dolgozzunk az ipari zónák felszerelésén és minden olyan infrastruktúra biztosításán, amely idevonzza a befektetőket – mutatott rá Radivoj Debeljački.

Aleksandar Sofić rámutatott, hogy a tartományi kormány az idén több mint 500 millió dinárt különített el az ipari övezetek felszerelésére, ami az önkormányzati eszközökkel együtt több mint 700 millió dinár beruházást jelent.

− Jövőre folytatjuk az ipari zónák felszerelését, mert stratégiai elkötelezettségünk, hogy teljes körűen felszereljük őket és megteremtsük a feltételeket az új befektetők érkezéséhez, ami egyúttal új munkahelyek nyitásával jár. Mindezt tényekkel is alátámasztom: 2022. július 1-je és 2023. július 1-je között Vajdaságban 14 ezer új munkahely nyílt, ebből Szenttamás község területén 200. Az ilyen és hasonló projektek folytatásával tovább csökkenthető a munkanélküliek száma, egyúttal nagyon lényeges számunkra az életszínvonal emelése – mondta Aleksandar Sofić.

Slaviša Ćirić, a járeki Scan Metals vállalat tulajdonosa egyike azoknak a beruházóknak, akik a szenttamási ipari övezetben terveznek új üzemet építeni.

− Cégünk másodnyersanyag felvásárlásával és feldolgozásával, részben pedig exporttal és importtal foglalkozik, kapacitásbővítés céljából érdeklődünk az itteni ipari terület iránt. Gyárcsarnokot és raktárakat szeretnénk építeni az elektronikai és elektromos hulladék kezelése és feldolgozása céljából. Egyelőre 10-15 dolgozót alkalmazunk majd, a piac bővítésével ez a létszám növekedni fog – mondta a járeki vállalkozó. 

Nyitókép: Radivoj Debeljački, Aleksandar Sofić, Radivoj Paroški és Danijela Vujačić, a szenttamási községi közigazgatási hivatal vezetője (Paraczky László felvétele)