2024. május 9., csütörtök

Korai megelőzés

Hatalmas volt az érdeklődés Szenttamáson a pajzsmirigyhormonszint-vizsgálat iránt

A szenttamási dr. Đorđe Bastić Egészségházban az elmúlt héten megkezdett szűrési vizsgálatok szombaton és vasárnap reggel 8-tól 16 óráig folytatódtak. A hétvégén pajzsmirigyhormonszint (Tsh, Ft4, anti-thyreoglobulin antitest) ultrahangos vizsgálatokat végeztek.

Az egészségház minden évben több, ingyenesen igénybe vehető megelőző vizsgálatot végez. A tavalyi szűréseken több százan vettek részt, igen nagy volt az érdeklődés.

Az október 21-én, szombaton és október 22-én, vasárnap Szerbia szerte mintegy 170 egészségügyi intézményben szervezett akcióba a szenttamási egészségház is bekapcsolódott. A hétvégén zajlott vizsgálatokat olyan felnőtteknek szerveztük, akiknél korábban még nem diagnosztizáltak pajzsmirigy betegséget, mondta dr. Vlastimir Kladar, az intézmény igazgatója. Kiemelte, a megelőzés és a korai diagnózis kulcsfontosságú minden betegség pozitív eredményéhez.

Az egészségügyi minisztérium akciójáról az egészségház által kiadott közleményben többek között azt olvashatjuk, hogy az előző szűrésekhez viszonyítva az érdeklődők száma megduplázódott. 

„A szerb egészségügyi minisztérium és a szenttamási egészségház dolgozói által vezetett kétnapos pajzsmirigy-megelőző akcióban az ultrahangos vizsgálatok és a pajzsmirigyhormonok laboratóriumi vizsgálatainak száma jelentősen meghaladta a Szenttamástól nagyobbb településeken végzett vizsgálatok számát. Az adatok az akció megfelelő előkészítése és megszervezése mellett arról tanúskodnak, hogy a polgárok tisztában vannak a megelőző szűrések fontosságával. Köszönet az intézmény dolgozóinak, az akcióban közvetlenül is részt vett ápolóknak, laboránsoknak és orvosoknak, a helyi tájékoztatási eszközöknek, valamint külön köszönet dr. Veselin Boškov radiológusnak. A dr. Đorđe Bastić egészségház minden további hasonló jellegű akcióhoz  a szakemberek rendelkezésre bocsájtása mellett a diagnosztikai és egyéb kapacitásokat is biztosítja ”, olvasható a közleményben.