2024. május 12., vasárnap

Tizenegy köszönőlevelet osztottak a városnap alkalmából

Koszorúzás, futóverseny és ünnepi akadémia Szenttamáson

A délelőtt folyamán koszorúzással és utcai futóversennyel, este ünnepi műsorral és köszönőlevelek kiosztásával ünnepelték a szenttamásiak október 19-ét, a felszabadulás napját és a város napját. A Zsebszínházban az idén 11 személy, munkaszervezet és vállalkozó kapott köszönőlevelet.

A jelenlévőket először a községi képviselő-tetület elnöke, Milena Alargić köszöntötte, ünnepi beszédet pedig Radivoj Debeljački polgármester mondott. Felszólalásában felsorolta mindazokat a teendőket, melyeket az elmúlt időszakban a városvezetés sikerként könyvel el, mint a Krivaja folyó és a Bácskai-Nagy-csatorna föld alatt történő összekötése, amelynek következtében 6000 hektár termőföld válik öntözhetővé, a községben 27 utcát sikerült rendezni, további 15 utca felújításának tervdokumentációja pedig folyamatban van.

− Húsz év után megkezdődött az Elan hotel rekonstrukciója, néhány napon belül pedig a központban lévő parkot újítjuk fel. Továbbá most történik a pravoszláv templom tetőcseréje is. Nádalját követően Turián is kiépült a vízgyár, Szenttamáson most készül az ehhez szükséges dokumentáció. Ugyancsak dolgozunk a vízvezeték-hálózat felújításán, a régi azbesztcsöveket is újabbakra cseréltük ki, eddig 6 kilométeren. Nádalján teljesen új épületbe költözött a helyi közösség, sikerült felújítani az ottani sportpályákat is. A Tartományi Sport és Ifjúsági Titkárság támogatásának köszönhetően hét új sportlétesítmény épült vagy újult meg, három új játszóteret is építettünk. A község ösztöndíjat biztosít az egyetemisták számára, fedezzük az ingázó diákok utazási költségeit, támogatjuk a fiatal házasok gyermekvállalását, az újszülötteket és épül a község új kultúrotthona. Nagyon sokat dolgoztunk a korszerű egészségügyi ellátás feltételeinek biztosításán is – mondta többek között a polgármester.  

Az ünnepi műsor folytatásában kiosztották a köszönőleveleket is. A köszönőlevél a munkában való példamutató eredményekért és sikerekért, a vállalkozásokért, az emberséges tettekért, a kimutatott bátorságért, valamint az emberélet és az anyagi javak megmentéséért hozott áldozatért ítélhető oda. Köszönőlevelet az idén 11 szenttamási polgár, vállalat, vállakozó kapott:

Dr. Milka Karać belgyógyász szakorvos, a példamutató eredményekért, és a munkában elért sikerek elismeréséért, Dr. Snežana Erceg nőgyógyász, a munkában elért eddigi sikerekért és eredményekért, Döme Tímea egészségügyi nővér, a többéves sikeres munkáért, Srboljub Srdić pravoszláv pap, a példamutató eredményekért és az ortodox templom felújításáért tett erőfeszítésekért, Željko Lončar humánus tettekért (mintegy 100 köbméter tűzifát adományozott a rászoruló családoknak), Svetozar Srdanov-Tatika (posztumusz) a példamutató eredményekért, amelyek fellendítették Turia kulturális életét, a DTD Észak-Bácska Kft. a munkában elért eredményekért, valamint Ljubomir Miković, Danijel Plavšić, Nikola Ćorić és Ivica Vujaković humánus tettekért. Mind a négyen alaposan kivették részüket a nyári ítéletidő okozta katasztrófák következményeinek felszámolásában és bátran kiálltak az anyagi javak megmentéséért.

Az ünnepi akadémián részt vett Adam Šukalo, Szerbia elnökének tanácsadója, Srđan Kružević, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója, Aleksandar Sofić, a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság titkára és helyettese, Radivoj Paroški, Milan Novaković, a Dél-bácskai közigazgatási körzet vezetője, Jelena Marinković Radomirović, az újvidéki képviselő-testület elnöke, a szomszédos községek vezetői és mások.

Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)