2024. május 12., vasárnap

Egésznapos lakodalmi bemutató Szenttamáson

Az eseményhez kapcsolódó fotógalériát ITT tekintheti meg.

Háromnapos volt az idén a Kulturális Hagyományok Napja elnevezésű rendezvénysorozat, amely a szenttamási Kultúrotthon szervezésében immár 22. alkalommal tartottak. A központi téma ezúttal a magyar–szerb (vegyes) házasság és az ehhez fűződő hagyományok bemutatása volt.

Dejan Korceba, a Kultúrotthon igazgatója az idei rendezvénnyel kapcsolatban elmondta,  a 2002 óta tartó rendezvény keretében immár ötödik alkalommal mutatták be különböző lakodalmi szokásokat:

− Először a szerb, azt követően pedig a régi magyar lakodalmi szokásokat elevenítettük fel. Azután a vegyes házasságok kerültek bemutatásra, ahol egyik alkalommal a vőlegény volt szerb, a menyasszony magyar nemzetiségű, pár évvel később pedig fordítva. Idén újra olyan kikérési, esküvői ceremóniát és lakodalmi hagyományokat láthattak az érdeklődők, amelyben a vőlegény szerb, a menyasszony pedig magyar. Előbbinél a „násznép” a Stevan Vladislav Kaćanski-Bard Művelődési Egyesület, utóbbinál pedig a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja volt. Így bemutattuk mindkét nemzeti közösség szokásait – mondta az igazgató.

Nyitókép: Az egykori lakodalmakban kihagyhatatlan móka volt a szalmamenyasszony, fotó: Paraczky László