2024. május 10., péntek

Itt akarunk maradni és élni

A fergeteges néptáncbemutatók mellett 48 bográcsban rotyogott a birkapörkölt

A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ szervezésében tizenhatodik alkalommal tartották meg a Gödör sportpályán a birkapaprikásfőző-versennyel egybekötött hagyományőrző napot.

A rendezvényt több magas rangú közéleti és politikai személyiség (Nyilas Mihály köztársasági igazságügyi államtitkár, Kákonyi István, Kalocsa város önkormányzatának képviselője, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, Hugyik Karolina tartományi képviselő, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Lenner Móger Tímea és Kozma Lívia, Fekecs József, Zentagunaras képviselője, Kónya Róbert, Kanizsa község képviselője, Joakim Rac, a Ruszin Nemzeti Tanács elnöke, továbbá Szarvas és Nagykanizsa képviselői) tisztelte meg jelenlétével.

A kalocsai Bokréta csoport fellépése (Fotó: Paraczky László)

A kalocsai Bokréta csoport fellépése (Fotó: Paraczky László)

A jelenlévőket először Damjan Miljanić, Kúla község polgármestere, majd Valka Károly alpolgármester köszöntötte, aki felszólalásában többek között kiemelte, a rendezvény az idén is azt bizonyítja, hogy a kúlai magyarság él, élni akar és tenni akar ezért a közösségért. Egyúttal megköszönte a támogatást a város önkormányzatának, az anyaországnak, a vállalkozóknak és a magánszemélyeknek.

− Megmutattuk, hogy erősek vagyunk, hogy itt akarunk maradni és élni – fogalmazott.

Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség Intézőbizottságának elnöke felszólalásában hangsúlyozta, a 155 éves kúlai Népkör bizonyíték arra, hogy a magyar közösség itt volt és az a célunk, hogy 155 év múlva is itt legyünk.

Negyvennyolc bográcsban rotyogott  a birkapörkölt a kúlai Gödörben (Fotó: Paraczky László)

Negyvennyolc bográcsban rotyogott a birkapörkölt a kúlai Gödörben (Fotó: Paraczky László)

− A hagyományainknak az újra megélése is arról szól, hogy minden generáció újra és újra elsajátítja, megéli, s visszaadja a közösségének azt a hagyományt, amelyet az előző generációk alakítottak.

A nagy tömeget vonzó, de családias hangulatú rendezvény szinte a kezdetektől fogva nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen a főzőversenyre és a kulturális műsorra Magyarországról, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából is érkeztek résztvevők. A délelőtt a kispályás labdarúgotorna, a délután pedig a főzés és a néptánc jegyében telt. Az ünnepség az esti eredményhirdetést követően közös vacsorával és mulatozással zárult.