2024. október 16., szerda

Hagyományos közös karácsonyvárás

A Népkör MMK karácsonyi műsorán újra együtt ünnepeltek a kúlaiak

A karácsonyvárás idén is a kúlai magyarság apraja és nagyja közös műsorának jegyében zajlott. A zsúfolásig megtelt Népkör épületében a jelenlévőket és a fellépőket először Hugyik Karolina, a művelődési ház „mindenese” köszöntötte, majd a karácsony értékéről és öröméről Juhász György kúlai esperesplébános szólt.

– Minden egészséges lelkű ember örvendezik egy életbe induló kisded láttán. Nézzük a kis Jézust, és közben talán nem is gondolunk arra, hogy Ő is néz minket. És amikor szemügyre veszi látogatóit: a gyermekeket, a felnőtteket, az öregeket, vajon mit gondol rólunk? Mit vár és mit kér tőlünk? A kisded, mint minden gyermek, látszólag üres kézzel jött a földre. Ennek ellenére Ő a föld legnagyobb ajándékozója. Születésével értelmet adott az emberi életnek. Ha Istennek a Fia fontosnak tartotta, hogy emberi testben a földre szálljon, hogy emberré legyen, akkor a mi életünk sem értelmetlen tengődés, hanem végtelen, örök értékű boldogságra szánt élet. Erre vágyunk, ilyennek születtünk. Bárcsak megértenénk, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Ez az élet értelme. Ez Isten irántunk való szeretete – forrása örömünknek. Kívánom, hogy ezt megértsék, megtapasztalják – ennek tudatában éljenek. Isten bennünk akar megszületni, és velünk akar lenni, és azt akarja, hogy mi is vele tartsunk – fogalmazott a kúlaiak Gyurka atyája.

A folyamatos és kiváló produkciókból álló műsort a Népkör MMK néptáncosai, az Aprócska, a Százszorszép, a Naprafrogó és az Ibolya csoport biztosította, felkészítőik, Szakál Nikolett és Szakács Tamás segítségével. A csoportok ezúttal somogyi, moldvai, sárközi és bundásbokri táncanyagból válogattak. A néptáncosok műsorszámait karácsonyi dallamok, énekek és szövegek fonták össze, a zenét a Juhász zenekar biztosította. A műsorban fellépett még Vojcsena Patrícia és Hugyik Sára, akik verset, illetve karácsonyi mesét mondtak.

Mint minden évben, ezúttal is csodálatos karácsonyi kiállítást és vásárt készített a Népkör kézimunka- és kézművesszakcsoportja és vendégeik, aminek keretében az érdeklődők az Aranycsengő rajzfoglalkozás alkotásait is megtekinthették, melyeket a legkisebbek rajzaiból állított össze Szabó Kiskároly Ilona Karácsonyi mese címmel.

Nyitókép: Közös műsorral köszöntötték a karácsonyt Kúlán (Fotó: Farkas Andor)