2024. május 9., csütörtök

Karácsonyi műsor Törökkanizsán

Színes programmal kedveskedtek a község apraja-nagyjának

Szombaton este rendezték meg a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület hagyományos karácsonyi rendezvényét a törökkanizsai színházteremben. Az alkalmi műsoron felléptek a törökkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szakcsoportjai, valalmint a vendégeik. Az eseményt többek között megtisztelte jelenlétével Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő testület elnöke, Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság titkárhelyettese, Jaksa Róbert, környezetvédelmi államtitkár, és a községi tanács számos tagja. Kovács Magdaléna, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke és a rendezvény főszervezője elmodta, hogy az egyesület megalakulása óta, tehát 31 éve minden évben színes karácsonyi műsorral kedveskednek a község polgárainak.
– Ezen az eseményen mutatkozik be az egyesületünk összes szakcsoportja, valamint egy vendég előadót szoktunk meghívni, olyat akihez mi is eljárunk vendégszerepelni. Idén a palicsi Magyar Művelődési Egyesületet Szederinda Népdalkörét látjuk vendégül. Három néptánc és kettő citera szakcsoportunk lép ma fel, valamint a népdalkórusunk is. Családias hangulatban telik az egész rendezvény, mindannyian színpadra állunk. Nagyon sokat készültünk erre az eseményre, hiszen itt mutatjuk be az egész évi munkánkat – fogalmazott Kovács Magdaléna.
A műsor elején Újhelyi Nándor köszöntötte a jelenlévőket és osztotta meg ünnepi gondolatait.
– Az ünnep napjaiban, amikor a világ rohanása megáll, mikor szívünk szeretete irányítja teendőinket, amikor az ünnep melege bearanyozza a perceket, higyjünk rendületlenül abban, hogy igenis lehetséges a csoda, amely jobbá teszi az embereket és a nagyvilágot. A csoda amely leküzd minden akadályt és egy asztalnál egyesíti az egész családot. A megváltó születésének ünnepe a csodárol is szól. Higyjünk hát a karácsonyi csodában, részesüljünk belőle és ajándékozzuk meg vele szeretteinket, családtagjainkat és barátainkat, hiszen a Karácsony az emberi szívekben és nem az ajándékokban teljesedik ki – fogalmazott.
A műsor folytatásában színpadra léptek Mómity Éva tanítónő negyedik osztályos diákjai, akik Betlehemes játékot adtak elő, a Tiszácska Leánykar Bácskertesi karácsonyi dalokkal kedveskedett a közönségnek, valamint a Szőke Tisza citeracsoport ünnepi dallamokat varázsolt a színpadra. Továbbá fellépett még a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszavirág néptánccsoportja, amely Sárközi és Galgamenti táncokat adott elő, valamint a Tiszagyöngye Népdalkórus is és még sokan mások.
A rendezvényt támogatta a Csoóri Sándor Alap, az MNT és Törökkanizsa önkormányzata. 

Nyitókép: Gergely Árpád