2024. május 11., szombat

Világszínvonalú rendezvény Turián

A II. CACIB Nemzetközi Kutyakiállításra több száz kutyát neveztek be

A Turija Kinológiai Egyesület szervezésében a második CACIB Nemzetközi Kutyakiállítást rendezték meg szombaton a turiai Tatić-tanyán.

Zlatko Jojkić, a turiai ebtenyésztők elnöke elmondta, 2019-ig összesen 12 alkalommal szervezték meg a CAC kiállítást, amely Szerbiában az egyik legnagyobb kiállításnak számított, a jelenlegi CACIB pedig minden várakozást fölülmúlt.

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

− A helyi ebtenyésztők egyesületének ez a 15. kiállítása, és hiszem azt, hogy az országban az egyik legnagyobb ilyen rendezvény, mivel több mint 20 országból 729 kutyát neveztek be. A mai rendezvény keretében egyúttal három kutyafajta speciális kiállítását is megtartjuk, erre eddig 150−200 benevezés érkezett. Az eddigi kifogástalan munka és szervezés elismeréseként tavaly megkaptuk a nemzetközi kiállítás rendezőjének státusát, emellett megtartottuk a kiállítók nagy számát és a rendezvény színvonalát. El kell mondani azt is, hogy több nemzetközi kutyabíróval találkozhatnak az ebtenyésztők, akik Norvégiából, Portugáliából, Magyarországról, Dániából, Észak-Macedóniából stb. érkeztek – mondta a kiállítás főszervezője.

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

A megnyitót követően dr. Jakkel Tamás, az FCI (Nemzetközi Kinológiai Szövetség) elnöke lapunknak elmondta, tavaly bírált először a turiai kiállításon.

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

− Jól éreztem magam, mert ez egy relaxált hangulatú, kutyacentrikus rendezvény egy nagyon szép területen. Tavaly egy uszkár-klubkiállításon is bíráltam, éjszakában nyúlóan nagyon lelkes és magas szakmai színvonalat képviselő közönség előtt, így amikor megkérdezték, hogy szeretnék-e visszajönni ide, azonnal igent mondtam. Ennek a régiónak egy rendkívül fontos kiállítása ez, hatalmas nemzetközi részvétellel. Az itt bemutatandó kutyáknak csak egy része, talán a fele helyi, a többi környező és távoli országokból érkező. Kifejezetten élénk nemzetközi szakmai rendezvény ez, ahol örömmel bírálok – mondta dr. Jakkel Tamás.

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Fotó: Parackzy László

Az egyik, nevét nem vállaló, újvidéki kutyatenyésztő szerint a kiállítás sikerének titka részben abban rejlik, hogy a turiai szervezők nagyon jó kapcsolatokat ápolnak a hazai ebtenyésztő egyesületekkel, a kiállítást több nyelven hirdetik, s mindez hozzájárult a rendezvény tömegességéhez és a színvonalas felhozatalhoz. Elmondta azt is, hogy Turiának van egy nagy előnye, mégpedig az, hogy világszínvonalú kinológusok vesznek részt a szervezésben, az egész csapat gazdag tapasztalatokat szerzett.