2024. október 10., csütörtök
PACSÉR

Helyi ízek, helyi termékek

Online értékesítés, ökocsomagolás a fókuszban

Műhelymunkát szervez a Helyi ízek, helyi értékek, helyi ételek elnevezésű projektum együttműködő partnerei számára pénteken és szombaton a Pacséri Mezőgazdasági Termelők Egyesülete. A rendezvényt a Koszovói utca 7. címen található helyitermék-boltban bonyolítják le Pacséron. A pénteki előkészületek után szombaton 10 óra után Miklós József, a házigazda egyesület elnöke köszönti a rendezvény résztvevőit, az előadókat és a termelőket, majd 10.30-kor Juhász Krisztina social media szakértő szól azokról az online térben fellelhető értékesítési lehetőségekről: a fizetett hirdetések kínálta alkalmakról, az online platformokról, amelyeknek segítségével eredményesebben lehet eladni a termékeket. Ezt követően Ökocsomagolás címmel 13.30-kor Mándity Lenke kézműves vállalkozó tart előadást a fenntartható csomagolási módszerekről. Az előadó olyan környezetkímélő tárolási és csomagolási módszerekkel ismerteti meg hallgatóságát, amelyek hozzájárulhatnak a helyben megtermelt, házias ízek népszerűségéhez. A program az Európai Unió Interreg-IPA CBC Magyarország–Szerbia, Jó szomszédok a közös jövőért elnevezésű programján keresztül valósul meg, a rendezvényre vendégként várják a szervezők külföldi együttműködő partnerüket, a Bácsalmási Önkormányzati Közszolgáltatási Közhasznú Nonprofit Kft. képviselőit is.