A Tisza-vidéki községekben összességében nagy fölénnyel a jelenlegi kormányfő nyerte a vasárnapi köztársasági elnökválasztást. A csókai községben volt a legnagyobb a támogatottsága, de Adán is minden második szavazatot ő kapta. Egyedül Zentán maradt le szűk 3 százalékkal. Az alábbiakban három község részletes eredményeit közöljük.
ADÁN 50 SZÁZALÉKKAL NYERT ALEKSANDAR VUČIĆ

Fotó: Gergely Árpád
Ada községben a köztársasági elnökválasztáson a szavazók jelentős többsége a kormánykoalíció jelöltjét, Aleksandar Vučićot támogatta, aki 3180 szavazattal megszerezte a voksok 49,43 százalékát. Az előzetes eredmények alapján Ada községben a 15 693 szavazópolgár közül 6434-en éltek a szavazati jogukkal, vagyis a választók 41 százaléka járult az urnákhoz a 29 szavazóhelyen. A további jelöltek közül Saša Janković végzett a második helyen 1704 szavazattal, ami a leadott voksok 26,49 százalékát jelenti. Luka Maksimović 323 szavazatot gyűjtött, ezzel 5,02 százalékos támogatottságot szerzett. Nenad Čanak 298, Saša Radulović 296 voksot kapott, ezzel 4,63, illetve 4,6 százalékon végeztek. Vuk Jeremićre 266-an szavaztak, és ezzel a szavazatok 4,13 százalékát szerezte meg. Dr. Vojislav Šešeljre 90-en voksoltak, vagyis a szavazók 1,4 százaléka támogatta. A többi jelölt 1 százalék alatt végzett, néhány tucatnyi vokssal.
VUČIĆNAK HÁROMEZER SZAVAZAT CSÓKÁN
A köztársasági elnökválasztáson Csóka községben a választói névjegyzéken szerepelő 9625 polgárnak csaknem a fele: 4743 (49,3%) tartotta fontosnak a voksoláson való részvételt. A község területén található települések mindegyikének polgárai nagy többséggel Aleksandar Vučićra adták le szavazatukat. A már az első körben megválasztott új köztársasági elnökre 3027-en szavaztak, ami a választáson részt vevők 63,8 százalékát teszi ki. Vučić ezzel az eredménnyel nagyarányú, majdnem kétharmados többségű győzelmet aratott ebben az észak-bánáti kisközségben. A többi elnökjelölt közül senki sem kapott még tízszázaléknyi voksot sem. A második helyen Saša Janković végzett 8,2 százalékkal, a harmadik Luka Maksimović 2,4 százalékkal. Vojislava Šešelj csetnik vajda lemaradt a dobogóról a maga szerény 2,3 százalékos eredményével.
A szavazás rendben lezajlott, nem történt rendzavarás vagy más incidens. A Magyar Szó tudósítója számára azonban érthetetlen módon megtiltották, hogy fényképfelvételt készítsen a csókai óvodában felállított szavazóhelyen. A szavazást felügyelő bizottságban máskor is akadtak hasonlóan vakbuzgó egyének, akik fényképezőgép láttán azonnal mobiltelefont ragadtak, és felhívták a „legilletékesebb személyt”, aki állítólag nem adott engedélyt a szavazás képi dokumentálására.
ZENTÁN JANKOVIĆ GYŐZÖTT
A nem hivatalos eredmények szerint Saša Janković, az egykori köztársasági ombudsman az összes szavazat 42,22 százalékát szerezte meg, Aleksandar Vučićra a választáson részt vevő zentaiak 39,42 százaléka adta le a voksát. Értesüléseink szerint a községben a 21 075 szavazásra jogosult polgár közül 7476-an járultak az urnák elé, 3156-an Jankovićra, 2947-en pedig a haladók jelöltjére adták le voksukat. A harmadik helyen Luka Preletačević Beli, eredeti nevén Luka Maksimović végzett, akire 336-an szavaztak, vagyis a választáson részt vevők 4,46 százaléka. Vuk Jeremić lett a negyedik 333 szavazattal (4,45%), Nenad Čanaknak pedig 299-en (4%) szavaztak bizalmat. Saša Radulovićra 162 személy, vagyis a szavazók 2,17 százaléka adta le a voksát, Vojislav Šešeljre, a radikálisok vezérére pedig mindössze 101-en voksoltak, aminek köszönhetően 1,35%-os arányt ért el. Boško Obradović a maga 56 szavazatával 0,75, Aleksandar Popović pedig 41 vokssal 0,55 százalékos eredményt ért el. Milan Ognjatovićnak mindössze 24-en (0,32%), Miroslav Parovićnak pedig csupán 21-en (0,28%) szavaztak bizalmat.
