2024. május 12., vasárnap

„Szívünket és a lelkünket is beletesszük”

Magyarcsernyén június 3-án és 4-én rendezik meg az LIX. Gyöngyösbokrétát és a XLVI. Durindót

Az Ady Endre Művelődési Egyesület Magyarcsernye Község Önkormányzata, Magyarcsernye Helyi Közössége, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett június első hétvégéjén, június 3-án és 4-én rendezi meg az LIX. Gyöngyösbokrétát és a XLVI. Durindót.

A település és magyar közössége számára felemelő pillanat a 2023-as év, hiszen első ízben nyerte el a két fesztivál szervezési jogát. Külön megtiszteltetés ez az Ady Endre Művelődési Egyesület számára, hiszen idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, tudtuk meg Hódi Judittól, az egyesület elnökétől.

– Számunkra ez nagy öröm és nagy lehetőség is, hiszen megmutathatjuk azt, hogy egy erős és egy összetartó falu, illetve egy jó kis közösség vagyunk, és biztosan jó házigazdái is leszünk a két rendezvénynek – fogalmazott az elnöknő.

Hódi Judit, az Ady Endre ME elnöke (Fotó: Vidács Hajnalka)

Hódi Judit, az Ady Endre ME elnöke (Fotó: Vidács Hajnalka)

Az egyesület gazdag és szerteágazó tevékenységet folytat, három néptánccsoporttal, két citeracsoporttal, egy asszonykórussal és egy felnőttnóta-zenekarral büszkélkedhet, összesen hatvan tagja van. Mindegyik csoport teljes erőbedobással készül, próbál a két rendezvényre.

– Az Őszirózsa asszonykórus néhány évvel ezelőttig folyamatosan aktív volt, rendszeres fellépői voltak a Durindónak, idén újraszerveződtek, és tizenkét nagyon jó hangú asszony énekel most. Nekik Rontó Márta és Lele József citerás segít a felkészülésben, és bánáti népdalokkal állnak majd a közönség elé. A Tulipán néptánccsoport nyitja majd meg a Gyöngyösbokrétát bodrogközi táncokkal, felkészítőik Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó. A Pitypang néptánccsoport mindkét csoportja, az óvodások és az iskolások, valamint a két citerazenekar a Gyöngyösbokréta szünetében áll majd a színpadra, a felnőtt zenekar pedig a nulladik napon, azaz pénteken fog bemutatkozni – mondta Hódi Judit.

Mint az beszélgetésünk során kiderült, nemcsak a próbák folyamatosak az egyesületben, hanem a háttér előkészületek is. Az elmúlt napokban a meghívóleveleket is kiküldték a Vajdaságban működő művelődési és népművészeti egyesületek számára, így már jelentkezni is lehet a két rendezvényre, egészen április 30-ig. A Fesztiváltanács ülései is folyamatosak, már a helyszíneket is véglegesítették.

– A Gyöngyösbokréta fellépőinek a Petőfi Sándor Általános Iskolában lesz lehetőségük elkészülni, átöltözni. Mindkét nap szentmisével kezdődik majd. A táncosok menettánca a templomtól indul, egészen a benzinkútig vonulnak majd, onnan pedig a főúton vissza a központba a nagyszínpadig, ahol bemutatkozhatnak. A durindósok két helyszínen lépnek a közönség elé, a Szent Ágota-plébániatemplomban a kisebb létszámúak, az Ady Endre ME színháztermének színpadán pedig a nagyobb, illetve a hangszeres kísérettel érkező csoportok mutatkoznak be – sorolta az elnöknő.

A nulladik napon, pénteken több kiállítást is megnyitnak. Megtekinthető lesz dr. Szilágyi Mária és dr. Németh Ferenc közös kiállítása Az első világháború viszontagságairól, a Magyarcsernyei Kézimunka Szakkör munkái, Hoffmann Delila pécsi egyetemista festményei, valamint az Ady Endre ME is készül egy tárlattal, amellyel a hetvenöt éves múltjukra tekintenek vissza. A napokban egy felhívást is közzétettek ezzel kapcsolatban.

Az Őszirózsa asszonykórus bánáti népdalokkal készül (Fotó: Vidács Hajnalka)

Az Őszirózsa asszonykórus bánáti népdalokkal készül (Fotó: Vidács Hajnalka)

– Arra szeretnénk megkérni minden magyarcsernyei vagy Csernyéről elszármazott lakost, hogy amennyiben van régi fényképe a művelődési egyesületről, az előadásokról vagy a vendégszereplésekről, adja kölcsön a kiállítás erejéig. A fényképeket megőrzött állapotban juttatjuk majd vissza a tulajdonosának. A fotókat behozhatják minden hétköznap 8-tól 14 óráig a helyi közösség irodájába vagy postázhatják a következő címre: Ady Endre M.E. J.N.A. 113., 23218, Magyarcsernye – hallottuk az elnöknőtől, majd hozzátette azt is, hogy hamarosan rajzpályázatot is hirdetnek a fesztivállal kapcsolatban a helyi és a környékbeli iskolákban, melynek eredményhirdetését szintén a nulladik napon tartják, de ezen a napon kézműves foglalkozással is készülnek a gyermekek számára.

A nulladik nap programjai mellett több egyéb kísérőrendezvényt is szerveznek. Bemutatkoznak a testvértelepülések képviselői, fellépői is, az erdélyi Kalangya néptánccsoport, szombat este gálaműsor keretében fellép a Magos Együttes, illetve zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes három táncospárja, azt követően az egyesület udvarában táncházat is szerveznek. Az egyesület elnöke végszóként reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mindenki jól fogja érezni magát.

– Mi beletesszük a szívünket és a lelkünket is a szervezésbe, és hiszem, hogy mindez meg is fog látszódni a két rendezvényen – zárta gondolatait Hódi Judit.

Nyitókép: A Pitypang néptánccsoport iskolás csoportja is szorgalmasan készül (Fotó: Vidács Hajnalka)