2025. július 12., szombat

Mesebeli harangok zengtek Aracson

Tegnap tartották meg az aracsi pusztatemplom emlékéve alkalmából rendezett ünnepséget

A Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselőinek, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőinek, a szabadkai magyar konzulátus, továbbá helyi önkormányzatok képviselőinek, valamint civil szervezetek tagjainak részvételével vasárnap délután a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság szervezésében szentimisével és alkalmi műsorral ünnepelték meg a vajdasági magyarság legerősebb szimbólumának, az aracsi pusztatemplomnak az emlékévét. A szentmisét Mellár József törökbecsei plébános szolgáltatta, melynek befejeztét követően Orosz Attila református esperes is szólt az egybegyűltekhez.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke tartott ünnepi beszédet (Ótos András)

Hajnal Jenő, az MNT elnöke tartott ünnepi beszédet (Ótos András)

Vajda János, a hagyományápoló társaság elnöke ünnepi bevezetőjében kiemelte, hogy immár 18. alkalommal szervezik itt meg a pusztatemplom emléknapját – mindvégig azon munkálkodtak, hogy e kegyhelyet kiemeljék az ismeretlenség homályából, s közvetítsék annak segélykiáltását. Mint mondta, támogatók nélkül ezt lehetetlen lett volna megvalósítani, s köszönetet mondott mindazoknak, akik fontosnak vélik a pusztatemplom ügyét. A konzerválási munkálatok négy évvel ezelőtt kezdődtek el, s a jövőben is folytatódnak. A politikai élet képviselőiről is elismeréssel szólt, azt mondta, a magyarságnak ma olyan vezetői vannak, akik szeretik a pusztatemplomot, törődnek múltunk jelképével, s ez bizakodásra ad okot a jövőt illetően is.

Kevés olyan templomunk van, amellyel szinte személyes kapcsolatot alakítunk ki, az aracsi pusztatemplom azonban éppen egy ilyen kegyhelynek számít, indította beszédét Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Mint mondta, bensőséges viszonyt alakítottunk ki ezzel a kultikus térrel, melyet őseinktől kaptunk örökségül, s mely jelentős jelképpé változott mára létünkben. Szerepénél fogva is erre volt hivatott ez a pusztatemplom, hiszen korábban is a civilizációba vetett hitet, az aziránt érzett bizalmat erősítette, irányt mutatott a pusztaság vándorainak, vagy az itt élőknek.

– Ma is ide szólított bennünket a mesebeli harangszó, azért, hogy meg tudjuk érezni, tapasztalni, mit is jelent a tágabb értelemben vett szülőföld, meg tudjuk ismerni e hely szellemét – jelentette ki Hajnal.

Beszéde folytatásában elmondta, hogy a pusztatemplom ma a magyar összetartozást szimbolizálja. Meggyőződésének adott hangot, hogy e kegyhely ugyanakkor arról is tanúskodik: a magmaradó népek sorába tartozik a magyar, mely túl tudott élni a történelem során annyi megpróbáltatást, megrázkódtatást. Hajnal kiemelte, az aracsi pusztatemplom ma az a hely, ahol ennek a megmaradó népnek az utódai, tagjai gyűlnek össze, hatalmas jelentőségű üzenetet támasztva alá jelenlétükkel.

Az MNT elnöke kitért az egy év alatt elvégzett felújítási és konzerválási munkálatokra, azok eredményeire is. Beszédét követően rövid művelődési műsort láthattak a jelenlévők, a tordai Aracs Társaság és vendégei léptek fel hagyományainkat őrző műsorszámokkal.

Magyar ember Magyar Szót érdemel