2024. május 10., péntek

Tapasztalatcsere a szőlészetben

Meglátogatták egymást Cservenka és Györköny település borászai

Cservenkára látogattak a magyarországi Györköny település képviselői és borászai. Egy visszatérő látogatásról volt szó, ugyanis tavaly ősszel az itteni szőlősgazdák jártak Magyarországon. A vendégek először Mirko Marić szőlősgazdánál jártak, ahol megismerkedtek a cservenkai borászati eljárásokkal, majd a Sigma vállalatba látogattak, ahol a nátrium-hipoklorit előállításáról hallottak ismertetőt. A látogatás megkerülhetetlen részét képezték a helyi borospincék, pontosabban két pince, amelyet a Régi Pincék Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesület tagjai használnak. A látogatás végén Mirko Marić, az egyesület elnöke rámutatott, a nap folyamán a szőlőtermesztés és borkészítés szempontjából értékes tapasztalatcsere zajlott:

− Ami a benyomásokat illeti, azok nagyon kedvezőek, másrészt a vendégek örömmel nyugtázták az itteni szőlőtermesztésben rejlő lehetőségeket. Egy kétezer fős településről érkeztek, ahol 11 hektáron 300 présház működik, és ez a tény már önmagában érték és a vállalkozói készségről szól. Ezzel szemben nálunk mindössze 3-4 pincészet működik, így minden tőlük kapott tapasztalat aranyat ér – fogalmazott Marić.

A györkönyi vendégek megtekintették a cservenkai borpincéket is (Fotó: Željko Vorinski)

A györkönyi vendégek megtekintették a cservenkai borpincéket is (Fotó: Željko Vorinski)

A borház és a kisebb múzeum megtekintését követően Valka Károly, Kúla község alpolgármestere elmondta, fontosnak tartja az itteni és a magyarországi borászok között létrejött kapcsolat folytatását.

− Tavaly a cservenkai borászok látogattak a Györkönyi Pincefaluba, ami Tolna megye területén, a Duna közelében található, idén pedig az ottani borászok és az önkormányzat képviselői viszonozták a látogatást. Biztos vagyok abban, hogy a kialakult kapcsolatok hosszútávon sikeresek lesznek, tudunk közösen pályázni, megosztani a borászattal kapcsolatos tudnivalókat, azaz  megteremtődtek a feltételek a közös fellépésre és alkotásra. Cservenka régóta ismert borvidék és reméljük, hogy tovább fejlődik – mondta Valka Károly.

Hozzátette, a kúlai önkormányzat hajlandó támogatni a cservenkai borpincék felújítását, ám tekintettel arra, hogy jelentős összegről van szó, a folyamatba valószínűleg az illetékes minisztérium is bekapcsolódik. 

Nyitókép: A györkönyi vendégek megtekintették a cservenkai borpincéket is (Fotó: Željko Vorinski)