2024. június 14., péntek

Megvan az újabb világrekord

A turiai 2039 méter hosszú kolbászt négy óra alatt az utolsó falatig eladták

A térség legnagyobb gasztronómiai rendezvénye a hétvégén tartott 39. Turiai Kolbászfesztivál két dologról marad emlékezetes: az ottani bölléreknek az idén is sikerült egy méterrel megtoldani saját világrekordjukat, a 2039 méter és csaknem 2,5 tonna súlyú kolbászt méterszámra árulták. A szombati nap másik nagy eseménye a késő délelőtti órákban érkezett viharos erejű szél, ami a hőmérséklet csökkentése mellett esőt, havasesőt hozott magával. Utóbbi nem vette ugyan el a rendezvény vidám hangulatát, de hozzájárult ahhoz, hogy a nagyszínpadon leállt a kulturális műsor, továbbá a szokásosnál kevesebben látogattak el a dél-bácskai faluba. Akik pedig szombaton Turia vendégei voltak, megbecsülést érdemelnek, hiszen már érkezésükkel is tiszteletet tanúsítottak a kolbászfesztivál iránt. A nagykolbászt Jelena Tanasković mezőgazdasági miniszter vágta el, a hagyományos turiai bicskával, amellyel hivatalosan is kezdetét vette a háromnapos rendezvény.

− Nagyon sajnálom, hogy esernyők alól kell nézelődni, és hogy nem vagyunk többen, de Turián ma mindenképpen gyönyörű esemény zajlik. Tudom, hogy a faluban szorgalmas emberek élnek, erről itt a nemrégiben történt fásítás során magam is meggyőződtem, ezért gratulálok a rendezvény lebonyolításához és az idei hosszúkolbászhoz. Különleges megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, annak pedig különösen örülök, hogy az eső nem tudja tönkretenni a kolbászfesztivál jó hangulatát – fogalmazott Jelena Tanasković.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

Hozzátette, a mezőgazdasági minisztérium minden támogatást megad a hagyományainkat és kultúránkat őrző kistermelőknek mint például a turiai, az itteni értékeket pedig meg kell ismernie Európának és a világnak.

Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere elmondta, a kolbászfesztivál a község legnagyobb és legjelentősebb rendezvénye:

− Igyekszünk évről évre tovább fejleszteni a szervezést, nemcsak a rekordok megdöntése miatt, hanem a rendezvény szempontjából is, hogy minél több látogatót vonzzon. A lényeg az, hogy felismerhetők legyünk a turisztikai-gasztronómiai rendezvények térképén, és minden évben egy-egy szegmenssel bővítjük a kínálatot – fogalmazott a polgármester.

Željko Popić, a Kolbászfesztivál Egyesület elnöke elmondta, az idei hosszúkolbászba 28 anyakoca húsa került, a 2039 méteres kolbászt két váltásban 20 ember készítette három napon át.

− Egyáltalán nem könnyű, de csináljuk, mert szeretjük. A kolbászt is és a munkát is. Az elmúlt egy évtizedben tulajdonképpen minden alkalommal a saját rekordunkat döntjük meg egy-egy méterrel. Ha valaki mégis készített ettől hosszabb kolbászt, készen állunk megdönteni azt a rekordot is – fogalmazott.

Az óriáskolbászt a bemutatót és a megnyitót követően négy óra alatt az utolsó falatig eladták.

Nyitókép: (Paraczky László felvétele)