Augusztus 23-ától 27-éig tartják meg Törökbecsén a Nagyboldogasszony-napokat. A programok ezúttal már csütörtökön elkezdődnek, déltől ugyanis nyílt napot tart a szerb honvédség városba érkező folyami flotillája, este nyolc órakor pedig a központban megnyitja kapuit a kézműves sörök utcája.
A péntek ezúttal is a halászléfőzésről és a tamburazenéről szól: a főzőverseny 17.30-kor, a muzsikusok bemutatkozása 18 órakor veszi kezdetét. Ezen a napon 10 órakor a sörutca, 14 órakor a népművészeti bazár és 15 órakor a mezőgazdasági vásár is megnyílik, délben pedig ismét befut a flotilla. A rendezvény első koncertjét az Apsolutno romantično együttes tartja 22 órai kezdettel.
Szombaton 10 órától látogatható ismét a mezőgazdasági vásár, a sörutca, a Népkönyvtár előtti PerSu gyermekutca és a népművészeti bazár, de ekkor kerül sor a Road Runners motorosklubban a motorostalálkozó megnyitójára is. A magyarországi Piramis együttes 20 órakor áll színpadra, őket 21:30-kor Nina Badrić, majd 23 órakor Sergej Ćetković követi.
Vasárnap a 10 órakor startoló sörutca, a népművészeti bazár és gyermekutca mellett déltől fogatos felvonulás és verseny kezdődik a Tisza-parton. Este nyolckor az Amadeus bend, tízkor pedig Halid Bešlić lép fel. A programsorozatot vasárnap a szokásos éjféli tűzijáték, majd másnap délután ötkor ünnepi szentmise zárja.
