A mezőgazdaság mindig olyan ágazat volt, amelyben az élelmiszertermelés közvetlenül ki van téve az időjárási viszontagságoknak.
Ha nem az aszály, akkor éppen a belvíz az, ami a kombájnok helyett ,,arat” a határban. Nem hiába mondják sokszor errefelé is, hogy a termelő tekintete folyton az égre mered, hiszen a csoda csak onnan jöhet. A kiszáradt földre az eső, a talajvíz felszárítására pedig a meleg napsugár a csodaszer. A kettő viszont igazából kombinálva jó, vagyis a jó terméshez egyikből is, másikból is elegendő kell.
– Egyszerűbben fogalmazva, bárhogy is szeretnénk, a megoldás mindig onnan fentről jön – mutatott az ég felé Serfőző László szenttamási gazda. – Február végére megérkezett a kemény tél, igen hideg lett, hó is esett, és ilyenkor a meleg szobában egy-egy kupica pálinka mellett megpróbáljuk összegezni az előző termelési évet, asztalra tenni a jót és a rosszat.
– Tavaly nagyobbrészt szóját, kisebbrészt pedig kukoricát vetettem. Mindkettő aládobott, a szója nagyon. Több parcellámon is szóját termesztettem, és mindent összegezve a terméskiesés 70-75 százalékos lett. Szójából egyes helyeken 200, máshol 500 kg termett, ami nagyon rossznak mondható. Egyedül az Újvidék felé vezető út környékén volt egy kicsivel jobb a hozam, mivel az a határrész ugyanis a nyáron több esőt kapott. A kukorica egy kicsit jobban termett, itt az átlaghozam 30-35 métermázsa körül alakult, de ez is a vártnál sokkal kevesebb. Arra számítottunk, hogy majd kapunk valakitől egy kis kárpótlást, vagy a felvásárlási árakat illetően, vagy adókedvezményt, de nem jött össze. Pedig arról értesültünk, hogy több környező községben elengedték az adó második vagy harmadik részletét, illetve egyszeri pénzbeli segélyt kaptak a termelők. A tartománytól is vártunk egy kis segítséget, de nem kaptunk. Szenttamáson egyedül búzamagot osztottak ingyenesen az ősz folyamán. Egyes gazdák éltek a lehetőséggel, és így több búza került a földbe, mint az előző években. A múlt évben talán a cukorrépa húzta ki valamelyest a termelőket a veszteségből, itt is voltak azonban gyönge hozamok, olyannyira, hogy még a befektetés sem térült meg – sorolta a szenttamási gazda.
Elmondása szerint a termelők többsége eladósodott, hiszen előre megvásárolták a magot, az üzemanyagot és a műtrágyát, a pénzt viszont egyszerűen nem volt miből visszaadni. Ezért sokan újabb hiánnyal kezdik a tavaszi vetést.
– Kifizetjük a magot, a műtrágyát, a permetszert, az adót, a bérletet, és semmi sem marad, elfogy a forgótőke, ez pedig a gazda számára a csőddel egyenlő. Több éve nem vetettem búzát, most újra próbálkozom, ugyanis tavaly akinek volt búzája, valamennyivel könnyebb helyzetben volt, mert mire megjött az aszály, learatták a búzát. Ha keveset is fizettek érte, ez friss pénzt hozott a gazdának, és ami talán még ennél is fontosabb, ez a termelői év első komolyabb bevétele. Persze a búza is csapadékfüggő, mint ahogyan a többi kultúra is. Öntözni nem tudunk, tehát az égiekre bízunk mindent – tette hozzá László.
A kérdésre, hogy mi motiválhatná akár országos, tartományi vagy helyi szinten is a termelőket, és mi hatna ösztönzően a termelésre, beszélgetőtársunk elmondta, hogy (végre) nagyon jó volna létrehozni egy olyan országos szintű tervgazdálkodást, amelybe nemcsak a nagyokat, hanem a kistermelőket is bevonnák.
– Téves az a hozzáállás, hogy ha sok terem, akkor azért alacsony az ár, ha pedig kevés terem, inkább behozzuk az olcsóbbat, mintsem megadjuk a rendes árat az itteni gazdának. Mi ,,kicsik” nem nézhetjük azt, hogy mi történik külföldön. Ott mások a termelési körülmények, más a támogatás, másképp oldják meg a felvásárlást, egyszóval, minden másképpen működik. Mi a tavalyi és az idei (beígért) 4 ezer dináros támogatással újra csak az eget nézhetjük. Úgyis odafönt dől el minden.
