2024. május 8., szerda

Hármas jubileum jegyében ünnepelnek

Falunapok és templombúcsú Tordán

Torda több jubileumot is ünnepel az idén. A török hódoltság után a falu újratelepítése 225 évvel ezelőtt fejeződött be. 1776 és 1798 között mintegy százhúsz Szeged, Szentes és Csongrád környéki dohánytermesztő család költözött a településre, és Torda 1798-ban hivatalosan is megkapta szerződéses nevét.

Az idén a Falunapok rendezvénysorozat is kerek évfordulós, negyvenedik alkalommal szervezik meg. Először 1983-ban került rá sor, amikor átadták az új Művelődési Otthont. A tordaiak számára az ünnepnek nemcsak ünnepnek kell lennie, hanem valamilyen eredményt is fel kell mutatni ilyenkor, vallja Dobai János, a tordai helyi közösség tanácsának elnöke. Az idén két új objektumot adtak át rendeltetésének ez alkalomból.

Aközpontban folyamatosak az előkészületek. Dobai János tanácselnök mindenre odafigyel (Vidács Hajnalka felvétele)

Aközpontban folyamatosak az előkészületek. Dobai János tanácselnök mindenre odafigyel (Vidács Hajnalka felvétele)

Az egyik a helyi, illetve a községi Önkéntes Tűzoltó-egyesület új, központi irodája. A régi községházán alakították ki, olyan helyiségben, amit eddig nem használtak ki. A helyi közösségben szeretnék ezt az épületet is funkcionálissá tenni.

A másik objektum a falu első szabadtéri kemencéje, ami nemcsak kemence, hanem sütöde is lesz, egy nyitott terasszal kibővítve. Dobai János ezzel kapcsolatban elmondta, hisznek abban, hogy ez rengeteg új lehetőséget ad majd a falu számára.

A falu szabadtéri kemencéjének építését Balázs József felügyeli (Barna Nóra felvétele)

A falu szabadtéri kemencéjének építését Balázs József felügyeli (Barna Nóra felvétele)

– A kemence egy olyan létesítménye lesz a falunak, amit bárki használhat különböző rendezvények lebonyolítására. Mindkét objektum kialakítását a helyi közösség finanszírozta, de a civil szervezetek is hozzájárultak, elsősorban munkájukkal. Fontos kiemelnem, hogy a falu kemencéjénél rengeteg segítséget, hasznos tanácsokat kaptunk Balázs Józseftől, aki Balázs Katalinnak, a környékünkön tartózkodó Petőfi-ösztöndíjasnak a férje; neki ez a szakterülete – mondta Dobai János.

A tordai Nepomuki Szent János-plébániatemplom (Vidács Hajnalka felvétele)

A tordai Nepomuki Szent János-plébániatemplom (Vidács Hajnalka felvétele)

Tordán az első templom és az iskola 1803-ban épült fel, tehát már 220 éve folyik a faluban egyházi élet és oktatás. Az 1848/49-es szabadságharc idején egy tűzvészben mindkét építmény megsemmisült, a faluval együtt. Néhány évvel később az elmenekült helybeliek hazatértek azzal a céllal, hogy újjáépítsék Tordát. A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett plébániatemplom felépítését gróf Pejácsevich Péter rendelte el. A munkálatok a feljegyzések szerint 1846 júniusában kezdődtek és 1848 decemberében fejeződtek be. Az új templomot a tordai születésű Mihailovics József akkori püspöki titkár szentelte fel.

Ft. Masa Tamás tordai plébános elmondta, hogy a télen 280 házban végezték el a szentelést, és becslései szerint a katolikus hívek száma ötszáz és hatszáz között mozog Tordán. Hozzátette, hogy az idén már három-négy keresztelőt tartottak, és legalább négy esküvő lesz a templomban. A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett plébániatemplom az idén ünnepli fennállásának 175. évét, és erről is a Falunapok keretében emlékeznek meg.

– Egy szerény ünnepi misével és alkalmi műsorral fogunk a jubileumról megemlékezni – számolt be ft. Masa Tamás atya.
A helybeliek szívében különleges helyet foglal el a falunap és a templombúcsú ünnepe, mert családi ünnep is ez, ilyenkor ugyanis az elszármazottak is hazatérnek, és együtt van a család, együtt van a rokonság. Hosszas készülődés előzi meg a vasárnapi vendégfogadást.

– Mi búcsú előtt mindig szépítjük a házunk környékét, és készülünk a vendégek fogadására. Süteményekkel és ebéddel várjuk a hozzánk érkezőket. A sülteket már szombaton elkészítjük, hogy vasárnap csak a vendégek kiszolgálásával foglalkozzunk – hallottuk Kiss Kornélia helybeli lakostól.

– Mindig olyasmivel készülök, amiről tudom, hogy a gyermekeim nagyon szeretik. Nekik szoktam ilyenkor kedvezni – hallottuk Farkas Évától.

Diszkóest és horgászverseny

A falunapi rendezvénysorozatra, amelyet május 12-e és 16-a között tartanak meg, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Május 12-én, pénteken diszkóestet szerveznek az Ifjúsági Otthonban. Május 13-án, szombaton tartják meg a központi rendezvényt. Lesz horgászverseny a halastavon, 10 órai kezdettel ünnepi szentmise a templom felépítésének 175. évfordulója alkalmából, ezt követően koszorúzás az emlékkeresztnél, az emlékműnél és az emléktábláknál, megnyitják a tűzoltók irodáját, és átadják rendeltetésének a falu kemencéjét. 13 órakor kezdődik a falunapsorozat ünnepélyes megnyitója a sportpályán, de lesz még csirkepaprikás-főző verseny és művelődési műsor is. A szabadtéri színpadon fellép Palatinus Ervin és társai, valamint Klaudia és társa. 19:30-kor Gúth Emília, 20 órakor a 3+2 együttes nagykoncentjére várják az érdeklődőket a Sportközpontban. 22 órakor a tűzijátékot követően a muzslyai Objektion zenekar koncertezik. Szombaton és vasárnap egész napos kirakodóvásár és vidámpark áll majd a gyermekek rendelkezésre. Május 16-án, kedden 9 órakor kezdődik a búcsúi szentmise, és egyben ezzel zárul a program.

Nyitókép: A tordai Nepomuki Szent János-plébániatemplom (Vidács Hajnalka felvétele)