A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács beiskolázási programjának keretében a múlt héten Temerinben is kiosztották a meséskönyveket tartalmazó csomagokat a jelenleg még óvodába járó, de ősszel már iskolába induló kisgyermekeknek. A programot már 2013 óta minden évben megszervezik, és elsődleges célja, hogy a szülőket arra ösztönözze, hogy magyar tannyelvű iskolába írassák be gyermekeiket.
Vajdaság
Ez az év mindenki számára nem várt fordulatokban bővelkedett, a járvány okozta szükségállapot minden területre rányomta a bélyegét, és megmutatta áldatlan hatását, amit Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester szerint a község lakói még sokáig meg fognak érezni. Sok számítást keresztülhúzott az előállt helyzet, az események java része meghiúsult, és spórolni nem lehetett.
Nem tudjuk, hogy a Télapónak mekkora az órabére
A Szabadkai Közkórház keddi jelentése szerint az intézmény koronavírusos légúti megbetegedésekkel foglalkozó rendelőjében az elmúlt 24 órában 65 vizsgálatot végeztek el. Tizenhét személyt további k...
A koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a 2020-as évre, és nagyban befolyásolta a helyi önkormányzatok működését is. A járvány Szabadka esetében is kihívások elé állította a városvezetést, a megk...
November elején írták ki a Szabadkai Gyógyszertár üzlethelyiségeinek bérbeadására vonatkozó nyilvános felhívást, és a hónap végén döntés született arról, hogy az elkövetkező 15 évben a zimonyi szék...

