Hetek óta rálóg egy sérült lámpaoszlop a kerékpárútra, és lehetetlenné teszi a kerékpárforgalmat az adott szakaszon Mohol egyik legforgalmasabb körforgalmi csomópontjában. Az Adai út és az Ivan Milutinović utca találkozásánál lévő csomópontban még december végén sérült meg egy közúti balesetben a lámpaoszlop, de azóta nem tették rendbe az illetékesek.
Vajdaság
Gyűlöletkeltő falfirkák, nacionalista üzenetek jelentek meg az elmúlt napokban Újvidék több épületét elcsúfítva.
Premier lesz pénteken az óbecsei Városi Színházban: az intézmény saját produkciója, a Gideon csomója című darab 19 órakor kezdődik a nagyteremben. Az előadásban Simonida Mandićot és Bojana Milanovićot láthatja a közönség.
A közvállalatok honlapjaiból ítélve Zomborban megállt az idő. A honlapokat nem frissítik, adatokat nem közölnek.
Csütörtökön 10 órai kezdettel ismét ülésezik az óbecsei képviselő-testület – ez lesz az első alkalom, hogy az ülésen a polgárok is szót kaphatnak.
Tavaly Zombor főutcáján, a Szent György-templommal szemben a Vakok és Gyengénlátók Országos Szervezete kihelyezett egy turistáknak szánt asztalt, amelyen a város legfontosabb nevezetességeit feliratozták és térképszerűen feltüntették az irányokkal együtt, hogy mindezek Zombor melyik részén találhatóak. A helyi jellegzetességek elnevezéseit két nyelven és Braille-írással is elolvashatták az érdeklődők a táblán, ám a kihelyezéskor hibásan, téves fordításban feliratozták őket.

