Gyermekzsivajjal telt meg a topolyai Művelődési Ház kiállítóterme, amikor a topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesülete Téli varázslat címmel tartott ünnepváró kézműves-foglalkozást azon családjai számára, amelyek általános iskolás gyermeket nevelnek, tagsági díjukat törlesztették, illetve a rendezvényeken, azok megszervezésében aktívak. A programmal kapcsolatban Cservenák Kancsár Izabellától, a szervezet igazgatóbizottságának az elnökétől megtudtuk, hogy tartalmasan töltötték el az időt.
Vajdaság
A kishegyesi Nyugati temetőben található szobor kalandos történetét még kutatják Ft. Brasnyó Ferenc megszenteli a szobrot
Adán régi-új járművel bővül a tűzoltóság gépparkja A járművel a nehezen járható terepen is jól lehet közlekedni
Az adai Aleksza Annabella 1998-ban született Zentán, és 14 éves koráig élt Adán. Ezután sikeresen felvételizett a szabadkai zenei középiskola jazz-ének szakára Dudás Bea tanárnőhöz, és Szabadkára költözött.
Az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ egy újabb ifjúsági képzés megszervezését vállalja magára A közösség ereje címmel, az ifjúsági civil szervezetek utánpótlása céljával.
A limáni piacon szombaton 18 órakor új rendezvénysorozatot indítanak útjára, Nyílt konyha elnevezéssel. A szervezők nyílt téren szeretnék „egy fedél alá hozni” a legismertebb, gasztronómiai finomságainkat annak érdekében, hogy azokat minél több érdeklődő megkóstolhassa.

