2026. szeptember 6., vasárnap

Vajdaság

Karácsonyra díszítik Zombort

Több mint egy hónappal a küszöbön álló karácsonyi és újévi ünnepek előtt a zombori Zelenilo kommunális közvállalat dolgozói megkezdték a város ünnepi díszbe öltöztetését. A köztéri díszeket már elhelyezték a szűkebb városközpont utcáin, a napokban a körutakon dolgoznak a világító díszek kihelyezésén, majd a körutakba csatlakozó utcák kerülnek sorra.

Választások 2013

December elseje fontos dátum lesz Topolya életében, ugyanis a község 15 helyi közösségéből 13-ban fognak választásokat tartani. A helyi közösségek tanácsnoki helyeiért folyó választások Bácskossuthfalván már lezajlottak, Zentagunarason pedig csak jövőre fognak.

Egyéves az Óbecséért Polgári Csoport

Másfél éve működik, de most ünnepli bejegyzésének első évfordulóját az Óbecséért Polgári Csoport. A tagjai közül kikerülő közéleti szereplők ebből az alkalomból tegnap sajtótájékoztatón számoltak be az elmúlt időszakban elért eredményekről.

Elégedetlenek a haladók

A nagybecskereki városi képviselő-testület következő ülésének napirendjén „bizonyos káderügyi megoldások” is szerepelnek majd, nyilatkozta Ivan Bošnjak polgármester a Szerb Haladó Párt tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a polgároknak többet és jobbat ígértek, elégedetlenségüket pedig egyrészt az előző időszak katasztrofális örökségében kell keresni, másrészt pedig abban is, hogy egyes tisztségviselők (elsősorban a közvállalatokban, a városi tanácsban és a városi közigazgatásban dolgozók) nem találták fel magukat kellőképpen.

Takarékos közvilágítás Zomborban

A Tartományi Energetikai és Ásványi Nyersanyagügyi Titkárság mintegy 12 millió dinárral támogatja a vajdasági településeket a takarékos közvilágítás bevezetésében. A beérkezett pályázatokat elbírálták, és Zombor a lehetséges 100-ból 82 pontot ért el.

Gallyazás, csonkítás…

Az emberekben szinte mindig ellenszenvet vált ki, ha favágást tapasztal, bárhol is legyen az. Az erdőgazdálkodók ellen is tüntetnek éppen eleget a tarvágások miatt, ahol azután csak évtizedek múlva heveri ki a természet az emberi „beavatkozást”.