2026. szeptember 6., vasárnap

Vajdaság

December elsejétől fizetős

Ez év június 15-étől vezették be Temerinben a parkolás megfizettetését, először a központi parkolóban, az Újvidéki és a Május 1-je utca között, majd december elsejétől fizetősök lesznek a főutcai parkolók is. A közművállalat az önkormányzattól kapta a megbízást a fizetős parkolóhelyek kijelölésére és a parkolási díj beszedésére.

Munkát kap tizennyolc óbecsei polgár

Tizennyolc óbecsei munkanélküli jut álláslehetőséghez, erről írtak alá tegnap szerződéseket a munkaadók és az óbecsei önkormányzat. Vuk Radojević polgármester elmondása szerint a község a tartományi kormány támogatásával több mint négymillió dinárt fordít új munkahelyek megnyitásának a támogatására, gyakornokok foglalkoztatására és közmunkaprogramra.

Újabb két zombori faluban tilos a vízfogyasztás

Az egészségügyi felügyelőség ezúttal Gádoron és Csonoplyán tiltotta meg a vezetékes víz fogyasztását. Így tegnaptól Doroszló, Sztapár, Monostorszeg, Küllőd, Regőce, Sári és Kerény mellett ezt a két falut is a Vodokanal kommunális közvállalat tartálykocsija látja el ivóvízzel.

Új utca, de hol van?

Azt gondolná az ember, hogy egy újonnan kiépített utcában, ahol csak új építésű házak találhatók, és ahol kiépült a teljes infrastruktúra, sőt a szennyvízhálózat is, már nem lehet semmi gond. Mégis, amiatt, hogy az utcát nem tüntették még fel a térképen, nincs kitéve az utcanévtábla, sem a gyorsposta, sem pedig az illetékes szervek nem tudnak eljutni a városközponthoz viszonylag közel található utcába, állítják az 560.