Öt líbiai város képviselőit fogadta pénteken Maglai Jenő polgármester a régi városházán. A delegáció érkezésének célja az önkormányzatok felépülésének és működési rendszerének megismerése volt, amihez Szabadka segítségét kérték.
Vajdaság
Pénteken megtartották az újvidéki képviselő-testület 24. ülését.
A Vasutastelepülés helyi közösségben élő E. V.
Számos kérdésben most sem egyezett meg az ellenzék a hatalmi pártok koalíciójával a községi képviselő-testület tegnapi ülésén. A vita hevében, illetve mivel az ellenzéki képviselők nem tartották magukat az időkorláthoz, Gusztony András, a képviselő-testület elnöke kénytelen volt előbb figyelmeztetéseket kiróni, majd meg is vonta a szót a nyakaskodó vitázóktól.
Szerbiában se szeri, se száma a balul sikerült privatizációknak, nem kivétel ez alól Pacsér sem, ahol a szövetkezettel együtt eladták a színházat is. Nem tudni, hogy a Žitko Rt.
A zentai képviselő-testület tegnapi döntései közül a lakosságot leginkább a telekbérről szóló rendelet hatályon kívül helyezése, az értékcsökkenési kulcs és a vagyonadó megállapítása s ennek tükrében a község övezetekre való felosztásával kapcsolatos kérdések érintették. Mindezt hat különböző napirendi pontban vitatták meg a képviselők.

