2026. szeptember 6., vasárnap

Vajdaság

Közvita vita nélkül

Az önkormányzati vezetőség nyilvánosságra hozta a 2014-es költségvetés előzetes tervét, amelyet hétfőn az érdeklődők számára is ismertettek. A községi büdzsé összegét  994 millió 171 ezer dinárban határozták meg.

Mi lesz az elárvult motellal?

Horror filmekben látott állapotban van immár évek óta a nagybecskereki Šumice motel, az illetékesek pedig továbbra sem találják a megoldást. A sorsára hagyott épületből a tolvajok közben elvittek mindent, ami elmozdítható, kezdve a villanyvezetéktől a fürdőszoba-felszerelésen át az ajtókig és ablakokig.

Támogatás felszerelésre, képzésre

A topolyai Mezőgazdasági Iskola, amelynek műszaki felszereltsége nemrégiben új fénymásológéppel bővült, adott otthont a hétvégén a helyi Csabai Károly Pedagógus Egyesület által szervezett akkreditált, kétnapos továbbképzésnek, amelynek programjába csaknem ötven tanár kapcsolódott be.

Gyulaiak jártak Zentán

A Gyulai Idegenforgalmi Egyesület szervezésében egy gyulai csoport péntektől vasárnapig Zentán tartózkodott. Laskovity Kornél, a zentai idegenforgalmi szervezet igazgatója elmondta, hogy ez azért jelentős Zenta számára, mert a turistacsoportok leginkább csak egy napot vagy felet töltenek Zentán, meglátogatnak néhány nevezetességet, és mennek tovább, a gyulaiak viszont kimondottan Zentára érkeztek.

Alapozzák a jégpályát

Zentán a Tisza-parti Homok lakótelep és a zentai csata emlékműve között elterülő füves placcon készítik elő a terepet az itt felállításra kerülő ideiglenes jégpálya számára.