Az elmúlt héten Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere és Horti György, az adai önkormányzat nagyberuházási és gazdaságfejlesztési osztályának vezetője Szlovákiában annak a hulladékfeldolgozással foglalkozó vállalatnak az illetékeseivel tárgyaltak, amely üzemet és ezáltal új munkahelyeket is szeretne létesíteni Ada községben. A tárgyaláson megállapodtak, hogy az IMAO vállalat rövidesen megkezdi a beruházást.
Vajdaság
A Demokrata Párt, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége, az Új Párt, illetve a Gazdag Szerbia és a szakszervezetek egyesülete tegnap kezdték meg hivatalosan is a kampányukat, amikor is kiadtak egy szórólapot, amelyben kiemelik azt a száz okot, amely a rendkívüli választásokhoz vezetett, hangzott el a DP szabadkai szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján.
Két hét múlva Piroson folytatják a szennyvízcsatorna építését (Fotó: Ótos András) A Városépítési Intézet ebben az évben több mint három milliárd dinárt fektet be a városi infrastruktúra felújításáb...
Zsúnyi Tibor: Szülői hivatást vállalni továbbra is – hosszú távon ugyan –, de még mindig a legjobb befektetés (Fotó: Dávid Csilla) – Olyan értelemben, hogy egyik meghívott ember sem tudja, hogy mié...
Továbbra is ingyen járhatnak óvodába a szülők harmadik és negyedik gyermekei Magyarkanizsa községben. A Községi Tanács január végén ismét elfogadta azt a javaslatot, hogy az önkormányzat oly módon részesítse anyagi támogatásban a többgyermekes családokat, hogy a harmad és negyedszülött gyerekek óvodai tartózkodásának árából átvállalja azt a 20%-ot, amely a szülőt terheli.
A szabadkai városi válságstáb határozata alapján vasárnap délután két órakor bezárták a hajléktalanok számára kialakított Gaj utcai melegedőt, mivel az elmúlt napokban jelentősen felmelegedett az i...

