Finnországi és franciaországi önkéntesek, valamint az Öko-Óbecse civil szervezet aktivistái segítségével némi „kozmetikázáson” esett át az óbecsei kutyamenhely: a helybéli és a külföldi fiatalok nádból árnyékolókat készítettek, meszeltek, drótoztak, kerítéseket és bokszokat festettek.
Vajdaság
Megszületett a végső megállapodás a Capitol Park bevásárlóközpont építéséről Zomborban. A beruházás összértéke tízmillió euró, az építkezés egy év múlva kezdődik, a létesítmény átadására 2016-ban kerül sor, jelentette be Siniša Todorović, a zombori városi tanács gazdasági megbízottja és Boris Petrić, a brit Poseidon Group gazdasági társulás szerbiai képviselője.
A korábbi összetételű zombori városvezetés három részre darabolta az általa alapított, jól működő Čistoća kommunális közvállalatot, létrehozván mellette a Prostor és a Zelenilo kkv-t. Az önkormányzatban az akkori ellenzék hevesen támadta ezt a döntést, jelezvén, csak a közalkalmazottak számának növelését és a pártkáderek elhelyezését szolgálja, miközben a munka hatékonysága csökken, hiszen megoszlanak a feladatkörök, a munkaeszközök, az illetékesség tekintetében lesznek átfedések és fehér foltok egyaránt.
A Telekom Srbija mobilszolgáltató vállalat egy újabb bázisállomást kíván létesíteni Szabadkán, pontosabban Palicson, mely a Roda Market tetőjén kapna helyet. Az előírás szerint az engedélyeztetéshez szükséges készíteni egy környezetvédelmi hatástanulmány, mely éppen azzal foglalkozik, hogy a bázisállomás mennyire káros az emberi egészségre, illetve a környezetre.
Szombaton este a zentai Népi Technika udvarában, illetve az épület helyiségeiben számos zentai elevenítette fel fiatalkorának legszebb emlékeit az első zentai diszkó megnyitásának 45. és bezárásának 40.
A hálózat karbantartása miatt áramszünet lesz Zenta központjában kedden 9 órától 11.30-ig a Dositej Obradović utcától a hídig, illetve a Népkert utca és az Adai utca vonalától a Tisza felé, a Posta utca 1-es szám alatt és a Fő tér (park) déli oldalán.

