Mátyás király és a reneszánsz korának tematikájára épült a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület keretében működő Gubanc táncegyüttes idei, 10. gyermek- és ifjúsági néptánctábora a Túrú-tanyán.
Vajdaság
A fiatalok önkéntességre és társadalmi szerepvállalásra való nevelése, valamint a közösségépítés hatékonyságának növelése képezik a legfőbb célkitűzéseit a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság támogatásával létrehozott felsőhegyi Önkéntes Központnak, amely hivatalosan szombaton nyitotta meg kapuit a helyi művelődési otthon épületében.
A közelmúltban Adán a Cseh Károly Általános Iskolában szervezték meg a gyűjtők és kézimunkázók legnagyobb éves kiállítását, a 44. MIRK-et.
Noha az elmúlt hónap végéig kellett volna a tulajdonosnak bemutatnia az akkumulátorgyár előre elkészített átszervezési tervét, ami előfeltétele a csődeljárás előtti tárgyalásnak a Gazdasági Bíróságon, erre nem került sor, így a tárgyalásra se. Úgy tűnik, mintha nem lenne megoldás a hajdani rekord-exportőr számára, magával rántja a Farmakom MB, ami bekebelezte.
Már csak néhány napot kell aludni az 54. aratóünnep és a 13.
Négy évvel ezelőtt Nagybecskereken, a Strossmayer utcában ledőlt Szervó Mihály néphős szülőházának teteje. Az épület felújítása azóta sem történt meg, ahelyett a sorsára lett hagyva.

