II. Rákóczi Ferenc példaként szolgálhat valamennyi magyar számára, függetlenül attól, hogy a világ melyik táján élnek – emelte ki ünnepi beszédében Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a fejedelem Csókán elhelyezett szobrának ünnepélyes felavatásán.
Vajdaság
Kiváló hangulatú gálaműsorral zárult szombaton este a bánáti Kanizsamonostoron a XVI. Gyermeknéptánctábor, amelynek résztvevői több vajdasági és magyarországi településről érkeztek az egyhetes rendezvényre.
A Moj Sombor (Az én Zomborom) egyesület QR kódokkal kívánja megjelölni a város nevezetes épületeit, hogy az idelátogató turisták, de a helybeli érdeklődők is a helyszínen gyorsan tájékozódhassanak a város történetének az objektumokhoz, illetve lakóihoz fűződő szakaszáról és érdekességeiről. A QR kód okostelefonnal lefényképezve elvezet arra az internetcímre, ahol az adott információk elolvashatók.
Január elsején lépett életbe a bíróságok és ügyészségek székhelyéről szóló új törvény, ennek köszönhetően az év elején Óbecsén megkezdte működését az alapfokú bíróság és ügyészség, amelyhez egy törökbecsei bírósági egység is tartozik. Az elmúlt időszakban megtörtént az ügyiratok teljes körű átadása is, így most már nem csak sürgős esetekben jár el az óbecsei alapfokú bíróság.
Nikola Pajić február 20-a óta a Kéményseprő Közvállalat megbízott igazgatója, július elsején azonban lemondott posztjáról, időközben ugyanis kinevezték a zombori Köztisztasági Közvállalat élére is, s abban a pillanatban, ahogy a szabadkai képviselő-testület, melynek ülésére ma kerül sor, felmenti, elfoglalja zombori pozícióját. Még mielőtt Nikola Pajić elhagyta volna a Kéményseprő Közvállalatot, sajtótájékoztatót tartott, melyen beszámolt az elmúlt mintegy fél évben végzett munkájáról és az elért eredményekről.
A tervben megállapítottak szerint az iszaptalanítás nem javítana a tó vizének minőségén (Fotó: Molnár Edvárd) Ma tarja 22. rendes ülését a városi képviselő-testület. A napirenden a Városépítési Iga...

