2026. szeptember 1., kedd

Vajdaság

Láthatóvá tenni őket

Vasárnap délután Kishegyes község házi betegápolási szolgálata, amelyet a Nők Kishegyesi Fóruma működtet, ebéddel egybekötött, zenés barátkozást szervezett a szolgálat felhasználóinak. A község mindhárom településéről, Kishegyesről, Bácsfeketehegyről és Szikicsről érkeztek beteg és idős személyek az eseményre, amelyen összesen 82-en vettek részt.

Egy nap, ami a miénk

A Topolyai-tó partján a Mezőgazdasági Iskola környéke biztosított helyszínt a hétvégén annak a rendezvénynek, amely a többségi társadalom számára nem látható csoportok emberi jogainak, méltóságának, életminőségének, önrendelkezésének és társadalmi beágyazódásának elősegítését, az esélyegyenlőség növelését célozta meg.

Ízzel-lélekkel

Az íz szó valamikor lelket is jelentett, nem véletlenül alakult ki, hogy valamire azt mondjuk, ízes, ízléses, vagy éppen ízetlen, ízléstelen. Erre figyelmeztetett bennünket a Horgosi Szüreti Napok ötletes giccskiállítása a hétvégén, amely a jubileumi rendezvény egyik legnagyobb látványossága volt.

Borban az igazság!

Szombaton este Csókán a Művelődési Házban sokan voltak kíváncsiak az évente megrendezésre kerülő nemzetközi kórustalálkozóra, amely idén a bor jegyében zajlott. A szervező, az Orpheus Művelődési Egyesület nevében Tápai Tibor, a Pannónia férfikórus tagja meleg szavakkal üdvözölte a határon túli és környékbeli kórusok tagjait és a rendezvény vendégeit, köztük Mihók Kucora Esztert, Siflis Zoltánt és Várkonyi Zsoltot, a nemzetitanács-választáson induló Magyar Összefogás jelöltjeit.

Őszi bababörze Zentán

Közel hetven árus várta az érdeklődőket gyermekei kinőtt ruhácskáival, cipőcskéivel és nem használt játékaival a zentai Emlékiskolában szombaton délelőtt megtartott Őszi bababörzén, ahol ezúttal is sokan szerettek volna kedvező áron hozzájutni az árusok által kínált jó minőségű és megőrzött ruházati cikkekhez.