A magyarkanizsai nyugdíjas belügyi dolgozók szakmai szervezete szombaton ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, mely alkalomból ünnepséget szerveztek a Művészetek Háza nagyszínpadán.
Vajdaság
November 17-én, hétfőn délután immár harmadik alkalommal tartottak tiltakozó megmozdulást Topolyán a környezetszennyezés megállítása érdekében. Az eddigiektől eltérően nem az áruház előtt gyülekeztek a polgárok, hanem a községházánál.
A Vajdasági Ifjúsági Fórum idén szervezi meg 18. alkalommal a Gólyabulit, és ezzel egyúttal a szervezet is nagykorú lett.
A nagybecskereki Vojvodinaput rt. útkarbantartó vállalatban tart a csődeljárás, ennek ellenére a foglalkoztatottak egy része visszatért munkahelyére.
Szabadkán működik egy civil szervezet, az Anima Subotica, mely az emberi jogokkal, környezetvédelemmel és az állatok jogaival foglalkozik, azonban önkénteseik mindennapjait elsősorban az állatok mentése, megsegítése teszi ki. A megfelelő anyagi támogatás elmaradozása miatt azonban munkájuk folytatása kérdésessé vált, melyről a Facebook közösségi portálon működtetett oldalukon adtak hírt.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal, Jordán, Szent György és Torda néven 1930-tól kétezerig palackozták a tordai gyógyvizet. Tizenöt éve a sorsára hagyták a három gyógyvízforrást.

