A Moj Bečej óbecsei hírportál a napokban óriásplakáton tette közzé azt: mennyit keresett tavaly Törökbecse, Magyarkanizsa, Temerin, Zsablya, Szenttamás és Óbecse polgármestere.
Vajdaság
Dr. Balog András szülész-nőgyógyász szakorvos az adai képviselő-testület döntése értelmében szeptembertől négyéves megbízatással igazgatóként irányíthatja az egészségházat, amelynek már harminckét éve dolgozója.
Magyarkanizsa lehetséges idegenforgalmi fejlesztéseiről tárgyaltak a község vezetői az idelátogató prof. dr.
Háromszáztíz növendék oktatásával, huszonöt tanár közreműködésével vette kezdetét a 2014–2015-ös tanév a topolyai Alapfokú Zeneiskolában, amely 2016-ban ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.
Miközben a nagybecskereki (mindenkori) hatalom több mint harminc éve nem tudja eldönteni, hogy mit legyen a Béga elterelésekor szárazon maradt függőhíddal, lassan „fogy” a híd korlátja. Hiába hegesztették be a feljáróját, a híd egyre inkább közveszélyessé válik.
A szabadkai Zeneiskola bejáratánál levő Lányi Ernő-emléktáblát ismeretlen tettesek a hét elején ellopták. Minden bizonnyal a fémtolvajok áldozatává vált az 50×70 cm-es bronz tábla is.

