A Csóka Kommunális Közvállalat a napokban újabb erőgéppel gazdagodott, amivel tovább bővíthető és javítható a cég szolgáltatásainak a minősége. Amint azt Ónodi Ibolyka, a vállalat igazgatója elmondta, a Hidromek 102 C típusú többfunkciós erőgép beszerzésével végre sikerül lecserélni a korábbi, már nyugdíjkorhatáros gépet, amely négy évtizeden át szolgált, és mára kiszolgált állapotban van.
Vajdaság
A magyarkanizsai Jovan Jovanovć Zmaj Általános Iskola történelem és földrajz szakos tanárainak különleges ötletét valósították meg: Utazás a szülőföldem földrajzi és történelmi változásain át címmel online versenyt rendeztek hétfőn, az internet segítségével a földrajzi távolságot átívelve testvériskolák – Sepsiszentgyörgy, Ferencváros, Nagykanizsa, Tata és Röszke – is részt vettek. Ahogyan a verseny címéből is kiderül, a 21 kéttagú felső tagozatos csapat dolga az volt, hogy prezentációkat készítsenek szülőföldjükről földrajzi és történelmi s...
A szabadkai Soroptimist International Club néhány tagja és a Télapó tegnap ellátogatott a Csonka házaspárhoz és hat gyermekükhöz, akiket gazdag csomaggal leptek meg, hogy – ahogy Bíró Lívia, a szabadkai klub elnöke fogalmazott –, karácsonyra egy kis örömet hozzanak a családnak.
Négyszáz rózsát ültettek kedden egy nagyszabású virágültetési akció keretében Tóthfaluban. Az elültetett virágokkal összesen 2500 rózsával büszkélkedhet a település központja, amely a tervek szerint szintén a bejegyeztetésre váró arborétum egyik ékessége lesz.
Az adai önkormányzat a napokban újabb, 5,9 millió dinárnyi részletet fizetett vissza abból a hitelből, amelyet 2008-ban az előző önkormányzat vezetőségétől örököltek. Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta, hogy a korábbi községi vezetőség 2007 novemberében aláírt egy szerződést, amely alapján az év decemberében 750 000 eurós kölcsönt vett fel Ada község.
November vége óta tart Nagybecskerek központjának a felújítása, Branislav Mitrović belgrádi építészmérnök tervei alapján. A nagyszabású beruházás – amelynek a pénzelésére az önkormányzat 800 millió dinár hitelt vett fel – valójában a 2008-ban elkezdett munka folytatása.

