Veselin Bunčić a szabadkai Felsőfokú Szakirányú Óvó- és Edzőképző Főiskola egykori igazgatója mandátuma idején kitalált egy munkahelyet, ahol elhelyezte feleségét, pályázat nélkül, derül ki a Pištaljka oknyomozó portál kutatásából. Az oknyomozás fényt derített rá, hogy a volt igazgató a Fülöp-szigetekről származó neje mellett nővérét és még egy rokonát is elhelyezte a tanintézményben.
Vajdaság
Az idén nyáron augusztus 8-ától 10-éig Bugacon rendezik meg a Kurultajt, azaz a Magyar Törzsi Gyűlést, amely néhány esztendő alatt a Kárpát-medence és Európa legnagyobb hagyományőrző és lovasrendezvénye lett. Megálmodója, Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar–turán Alapítvány kuratóriumi elnöke tavaly Temerinben járt és előadást tartott a sztyeppei magyar múltról, majd ajándékként egy nagyméretű, tizenkét személyes kazah–magyar jurtát adott át a temerini Hunor Hagyományőrző Íjászegyesületnek.
A jelzőlámpa felszerelésének társfinanszírozásáról írt alá szerződést Urbán Mónika adai polgármester-helyettes a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkársággal. A szerződés értelmében a tartományi titkárság 1,5 millió dinárral járul hozzá a megközelítőleg 4 millió dináros beruházáshoz, amelyhez a fennmaradó összeget Ada község önkormányzat biztosítja.
A magyarkanizsai községi képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta az oromhegyesiek népszavazási programját, amelyen az augusztus 18-ától szeptember 5-éig terjedő időszakban arra kell válaszolniuk a falu lakosainak, hogy támogatják-e a helyi járulékról szóló rendelet módosítását.
1966-ban alakult meg Topolyán az Alapfokú Zeneiskola. Induláskor kétszázötven diák tanult zongora, harmonika és hegedű szakon.
A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ) hatodik alkalommal szervezete meg a Családban és Közösségben Élni Nemzetközi Ifjúsági Tábort. A szövetség ez alkalommal is a kishegyesi Kátai-tanyát választotta az esemény helyszínének, itt ugyanis minden körülmény megfelelő, és kellemes a környezet, mondta el Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke.

