Madarászok akcióban (Fotó: Benedek Miklós) Július 28-a és augusztus 2-a között zajlott a Topolyai-tó partján lévő egykori Kiss Lajos-kastély mellett a huszonnegyedik Öko-camp. A szervező ez alkalom...
Vajdaság
A zentai községi képviselő-testület július 24-én megtartott ülésén felmerült a kérdés, hogy a községi közigazgatási hivatal helyi adóigazgatási alosztálya által kiadott, az adó, térítmény és illetékek megállapításával kapcsolatos végzéseknek miért csak a szerb nyelvű, cirill betűs oldalán szerepelnek az adófizető polgárok adatai és a kirótt adó, térítmény, illetve illeték összege, míg a végzés magyar nyelvű fordításában ugyanezen adatok nincsenek feltüntetve.
Számháborúhoz készülődik a csapat (Fotó: Lakatos János) Csütörtökön véget ért az Észak-bácskai Magyar Cserkész Egyesület harmadik nyílt tábora Kishegyesen, a Welker-tanyán. Igen sikeres volt a tábo...
Szeptember 6-án a város főterén kerül megrendezésre első alkalommal a Napraforgónapok című rendezvény Szabadkán. A Galleria Szálloda szervezésében és a város támogatásának köszönhetően a nap folyamán a verseny mellett műhelymunkát is szerveznek gyermekek számára – a napraforgó motívumára kézműves dolgokat készítenek, rajzolnak majd, a legügyesebbeket pedig megajándékozzák.
– Maglai Jenő polgármester pénteken szerződést írt alá eszközök odaítéléséről a Szabadka város területén elvégzendő közmunkák megszervezésére. A szerződéseket Szabadka város és a közmunkák kivitelezői között kötötték meg.
A forgalomból kivont kút (Fotó: Benedek Miklós) Topolya területén két ún. ökokút működik. Jobban mondva csak működött, ugyanis a piac melletti kút valamilyen oknál fogva egy ideje nem üzemel.

