2025. november 13., csütörtök

Vajdaság

Méznapok Szabadkán

A szabadkai Pčela Méhészegyesület, a Vajdasági és Szerbiai Méhészek Szövetsége, valamint az önkormányzat közös szervezésében a hétvégén tartják a tizennyolcadik Méhészeti napok elnevezésű rendezvényt, melyen mintegy harmincöt mézkiállító lesz jelen, akiktől bevizsgált, jó minőségű mézet lehet vásárolni, és természetesen olyan standok is lesznek, amelyeken méhészeti gépeket, kellékeket lehet kapni.

Vonattal, ha kérhetném...

Szabadka és Szeged testvérvárosok, a két település között azonban körülményes a közlekedés. Annak is, aki autóval jár, hiszen az év több időszakában túlterheltek a határátkelők, de annak is, akinek...

Új határidő a Petőfi iskola tornatermének megépítésére

Várhatóan október elsején folytatódik az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének építése, és a kivitelezővel aláírt szerződés szerint 30 nap alatt be is fejezik a munkálatok harmadik szakaszát. Erre az építkezésre még tavaly hagyott jóvá a tartományi kormány 3,6 millió dinárt, de miután az önkormányzat akkor nem tudta biztosítani a kivitelezéshez szükséges további 3,8 milliót, a közbeszerzési eljárást csak most sikerült lezárni.

21:0

Ki eszi meg a kenyeret? – tette fel a bölcseletinek tetsző kérdést az oromhegyesi templomban megtartott újkenyér-ünnepen a kenyérszentelő alkalmával Dobó Tibor plébános.

Bűzlik a zombori Proteinka

Közel másfél hónappal ezelőtt súlyos meghibásodás történt az állati fehérjét földolgozó zombori Proteinka gyárban, közkeletű nevén a kafilériában. A jószágtetemeket megsemmisítő termelősor egyik fontos tengelye törött el, amit javítani nem lehet, helyébe újat kellett rendelni.

Drágább lesz a szén

Múlt héten látott napvilágot a hír, miszerint a Szerbiai Villanygazdaság megtiltotta a Kolubara bányának és a Kostolac hőerőműnek, hogy szenet adjon el az iparnak és a polgároknak. A hír hallatán pánikszerű hangulat uralkodott el a polgárok körében, és megrohamozták a fatelepeket.