2025. november 11., kedd

Vajdaság

Save the Kids

Immár nyolcadik éve tart a Save the Kids jótékonysági akció, melynek keretében a Kolevka Gyermekotthonnak gyűjtenek adományokat, s tegnap először a fiatalok a főtéren tartottak promóciós napot, melynek keretében szórólapokat osztogattak a járókelőknek, tájékoztatták őket az akcióról és adományokat gyűjtöttek, sőt teával is kedveskedtek azoknak, akik megálltak standjuknál.

Kérdezzék a képviselőket!

Az óbecsei önkormányzat megújult, és a községi képviselő-testület új honlapját tegnap mutatták be Óbecsén. Az önkormányzat honlapjáról elérhető kkt-honlap legfontosabb tulajdonsága az, hogy rajta keresztül a polgárok megismerkedhetnek a különböző helyi testületek munkájával, és kérdéseket intézhetnek a képviselőkhöz.

Egymást váltják a képviselők

A 61 tagú zombori képviselő-testület padsoraiban a legutóbbi mandátum során közel száz képviselő ült, azok közül pedig, akik részt vettek a 2012 májusában tartott választások után a városi képviselő-testület alakuló értekezletén, ma mindössze harmincan maradtak a testület tagjai – számolta össze a Somborske novine hetilap cikkírója. A fluktuáció egyik fő indoka, hogy az adott képviselő más tisztségre távozott, de más is van a helycserék hátterében.

Adomány és elismerés

Tegnap Zentán járt a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület küldöttsége. A magyarországi civil szervezet képviselői először az Emlékiskolába látogattak el, ahol az oktatási intézmény vezetőinek átadták a rászoruló diákoknak szánt adományukat, majd a városházán találkoztak Ceglédi Rudolf polgármesterrel.

Ami szem-szájnak ingere

Vasárnap délután zsúfolásig megtelt a zentai Művelődési Ház kiállítóterme, ahol szebbnél szebb és természetesen finomabbnál finomabb hidegtálakat, tortákat és süteményeket vonultattak föl a kiállítás résztvevői, és az eredményhirdetést követően a látogatók is megkóstolhatták az ínyencfalatokat.

Megnyitották (végre) a Partizán utcát

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere, Goran Višnjić, a Városi Építészeti Intézet igazgatója és Željko Džakula, a Put közvállalat igazgatója a hétvégén megtekintette a Partizán utca felújítási munkálatait.