2025. november 10., hétfő

Vajdaság

Zentagunaras múltjából

Csütörtökön délután a zentagunarasi Ruszin Otthonban került sor Kocsis Antal: Zentagunaras múltjából című könyvének bemutatójára. A három nyelven megjelent helytörténeti kiadvány bemutatkozását nagy érdeklődés kísérte.

És az állattetemekkel mi lesz?

A bácsfeketehegyi Pál Julianna családja földműveléssel foglalkozik, állatokat több, mint 30 éve tartanak. Julianna néni elmondása szerint rengeteg jószágot felneveltek és nagyon sok tejet átadtak az évek során.

Már nem elég, hogy elmúlt hatvanöt éves

A kommunális szolgáltatások árának megtérítéséről szóló városi határozat következményeit először a 65 évnél idősebb nyugdíjasok érezték meg, nekik ugyanis mihamarabb bizonylatot kell eljuttatniuk a...

Visszaélések a városi lakásokkal?

A nagybecskereki városi képviselő-testület ülésén a költségvetési megszorítások körüli vitában az ellenzék szóvá tette, hogy a nagy lefaragások idejében egyes önkormányzati tisztségviselők visszaélnek a helyzetükkel. A demokraták ugyanis azt állítják, hogy olyan dokumentumok kerültek a birtokukba, amelyek szerint egyes városi tisztségviselők – köztük a Városi Tanács egyik tagja – jogtalanul használnak városi tulajdonban levő lakásokat, ráadásul úgy, hogy azok közműdíját sem fizetik.

Két hónap után menesztik az igazgatót?

Zombor képviselő-testületének tavaly december 27-i ülésén számos kinevezés történt, egy várt leváltás viszont elmaradt. A vkt értekezleteinek napirendjén utolsóként szereplő „Választások és kinevezések” mindig szolgálnak meglepetésekkel, az utca embere úgy tudta, a kinevezések kosarában most szerepel majd Miroslav Božin menesztése a város idegenfogalmi szervezetének (TOGS) éléről.

Fejlesztési társulás a polgárok szolgálatában

2015 márciusában ünnepli fennállásának tízéves évfordulóját Topolya Község Fejlesztési Társulása. Megalakulásakor, majd az elmúlt évtizedben is vezető tevékenységei között tartotta számon a pályázatfigyelést, -írást.