A vasárnapi elnökválasztáson a szabadkai szavazópolgárok 46,03 százaléka ment ki szavazni, mely alatta marad a szerbiai 54,81 százalékos részvételi aránynak – írja a Grad Subotica internetes portál. A többségében magyarlakta településeken még ennél is alacsonyabb volt a részvétel, így Királyhalmán a polgárok 28 százaléka, Csantavéren pedig a polgárok 36,3 százaléka járult az urnák elé, ugyanakkor például Györgyénben a lakosok 59,98 százaléka, a Harcosok sorakozója lakótelepen élők 57 százaléka, a Központ II helyi közösség területén élő polgá...
Vajdaság
A díjazottak népes tábora (kép: Szarka Zsófia) A Bácsfeketehegyen megrendezett XXII. Vajdasági Magyar Amatőr Színházak Találkozójának utolsó versenynapján, pénteken négy előadás mérettetett meg.
A zsűri értékelését végig nagy érdeklődéssel követték a fiatalok Pazar kavalkádja volt az ifjonti energiáknak és rezgéseknek a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője, melyet az idén márc...
(Fotó: Puskás Károly) A Délvidék Kutató Központ és a szegedi Gál Ferenc Főiskola közös szervezésében az ’56-os események magyar, jugoszláv és szovjet kapcsolatait boncolgató, a Nem hiába haltato...
Fotó: Ótos András
A nők társadalmi szerepe a történelem során címmel tartottak pénteken előadást az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Az eseményen jelen volt Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, de...

