Ünnepélyes keretek között számos külföldi magas rangú vendég, a diplomáciai kórus tagjai, üzleti partnerek jelenlétben szombaton délelőtt Ivica Dačić, a köztársasági kormány alelnöke hivatalosan megnyitotta a térség legnagyobb és legfontosabb mezőgazdasági rendezvényét – a 84. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítást.
Vajdaság
A város migrációs tanácsa a Zomborban tartózkodó migránsokat érintő kérdésekkel foglalkozott legutóbbi értekezletén, valamint azzal a bejelentéssel, hogy újabb menedékkérők érkeznek Zomborba. Antonio Ratković polgármester-helyettes kifejtette, hogy a város mindent megtesz illetékességi körében Zombor békéje, nyugalma és biztonsága érdekében, valamint, hogy a helyi önkormányzat, miként eddig is tette, együttműködik a köztársasági Menekültügyi Biztossággal, amely egyedüli illetékes a migránskérdés kezelésében mind a köztársaság, mind Zombor vá...
Tavaly kezdte meg egy, az értékeink éltetéséért és megmentéséért tenni akaró csapat az Ilonafaluhoz tartozó Baráthok kútjánál lévő terület közösségi térré való tételét. Akkor összefogással, külföldről is érkező segítő kezekkel építették ki – ahogy ők nevezték – kalákában a Járáson csordogáló gyógyhatású víz köré a fürdőcskét, hogy aztán a környékbeliek kényelmes és rendezett körülmények között mártózhassanak meg ott.
Pénteken a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában ünnepélyesen megnyitották a jubileumi, tizedik Gyermekfesztivált. Ezúttal is, mint az eddigiek során, a község általános iskolásai mellett tizenöt testvériskola diákjai is versenyeznek, mutatják be tehetségüket.
Kammerer Zoltánnal az új kajak átvételén (Homolya Horváth Ágnes felvétele) A 14 éves zentai Opauszki Péter kisgyermek kora óta kajakozik, mindig is nagyon kitartó, lelkes és jó eredményeket felmuta...
A bajnokcsapat az adai iskola előtt (Csincsik Zsolt felvétele) A szerbiai Kladovón rendezték meg május 9-én és 10-én, vagyis kedden és szerdán az általános iskolás diáklányok országos iskolai kézil...

