Az érintetlen természet a Kengyiján (Fotó: Fekete J. József)
Vajdaság
Holnap, szombaton emlékhelyet avatnak Csonoplyán az egykori plébános, Haug Antal tiszteletére, akit 1944/45-ben ártatlanul elítéltek, majd kivégeztek. Az emlékhelyet a csonoplyai Mindenszentek római katolikus egyházközség és a szegedi székhelyű Délvidék Kutatóközpont kezdeményezte.
A 2014 és 2020 közötti Horvátország–Szerbia INTERREG IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program célkitűzéseinek megvalósítására összesen 40,3 millió eurót hagyott korábban jóvá az Európai Bizottság.
Még pénteken is erős, maró füstszag érződött a levegőben a csütörtök hajnali királyhalmi tragikus tűzeset után, melyben Sors Nándor életét vesztette. Az épület valamikor éjjel három óra körül kapot...
Az épülőfélben levő közösségi épület, ahonnan eltűntek az OSB lapok (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele) A hét elején szembesültek a pacséri pravoszláv egyház hívei azzal, hogy ismeretlen elkövetők...
A NEPI-Rockcastle vállalat képviselői tegnap ismertették a Promenada Novi Sad bevásárlóközpont projektumtervezetét. Elmondásuk szerint ez lesz a régió legmodernebb és egyben legnagyobb ilyen jellegű épülete.

