Topolya és Kishegyes Községek Szociális Központja évek óta dolgozik azon, hogy olyan új szolgáltatásokat vezessen be, amelyre komoly igény mutatkozik.
Vajdaság
A kispiaci új úton Milica Maljković, Szarapka Ede, Fejsztámer Róbert és Dr. Nyilas Mihály (Puskás Károly felvétele) Magyarkanizsa községben a tavaszi időszakban útburkolási munkák kezdődtek, a tize...
Az idén is éjszakába nyúló rendezvénysorozat várja a látogatókat szombaton Zentán a Múzeumok Éjszakája alkalmából. A Városi Múzeum szervezésében, illetve koordinálásával életre hívott programsorozat ezúttal is több helyszínre kiterjed majd, amelyeken kiállításmegnyitókkal, valamint gyermek- és irodalmi rendezvényekkel is készülnek az érdeklődők számára, akik emellett a különféle állandó tárlatokat is megtekinthetik majd.
A napokban Magyarkanizsán a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény a Vajdasági Óvodapedagógusok Egyesületével karöltve idén már harmadik alkalommal rendezte meg a legkisebbek zenei találkozóját, azok kórusainak és zenekarainak a szemléjét, a Melódia Napot. A rendezvény színhelye a Művészetek Háza előcsarnoka volt, azzal, hogy a találkozó egy színpadon kívüli felvonulással kezdődött a Fő utcán.
A Moša Pijade Gimnáziumban 55 évvel ezelőtt érittségizettek a hétvégén találkoztak a Forum éttermében. Az osztálytalálkozón ezúttal húszan jelentek meg.
Az idei sörfesztiválon kétszer annyi kiállító vesz részt, mint tavaly. A látogatók különböző stílusú, ízű söröket kóstolhatnak meg, a kiállított italok házi készítésű, kézműves sörök.