Nemrégiben nagytakarítási akciót szerveztek az egyetemvárosban, a Műszaki Kar hallgatói és professzorai mellett ott voltak a Városi Köztisztasági Közvállalat dolgozói is, akik a szükséges felszerelést is biztosították.
Vajdaság
Az alakuló ülésen, amelyen jelen volt Miloš Vučević polgármester is, eldöntötték, hogy a gazdasági tanácsnak egy elnöke, egy elnökhelyettese, egy titkára, és állandó tagjai lesznek.
A különbözőség összeköt, ezzel a mottóval nyílt meg hétfőn este a városháza dísztermében a harmadik Hagyományőrző napok elnevezésű többnapos fesztivál az Észak-bácskai Szerb Egyesületek Szövetsége szervezésében. A rendezvényt Bogdan Laban, a város polgármestere nyitotta meg, aki ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat a jövőben is támogatja majd ezt a jelentős rendezvényt.
A Dani folyóirat második alkalommal szervezi meg A szerb karikatúra napjai elnevezésű pályázatát, amelynek idei témája Szabadka város. A pályázatra szeptember végéig még lehet jelentkezni, a legjobb munkákból pedig október közepére szerveznek kiállítást.
Apatin községben tett látogatása során Ognjen Bjelić, a Tartományi Régiófejlesztési, Régióközi, Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság vezetője bejelentette, hogy a vajdasági községeknek a következő egy év alatt 10-10 fejlesztési projektet kell készíteniük, amelyekkel az európai pénzalapoknál lehet pályázni.
Bár a mostani eső és felfrissülés némi megkönnyebbülést hozott a pollenallergiások számára, még mindig javában tart a parlagfűszezon, és a pollenérzékenyek nem reménykedhetnek abban, hogy a következő napokban tünetmentesek lesznek.