A Bašta Mašta szervezet és Szabadka önkormányzat Idegenforgalmi Szervezetének közös szervezésében Szabadkán is megszervezték azt az ajvárfőző versenyt, amelynek döntőjét október végén Zlatiborban t...
Vajdaság
Egy hete annak, hogy a receptet felíró orvostól mindössze pár lépésre ki is váltható a gyógyszer, az óbecsei egészségházban ugyanis megnyílt egy gyógyszertár, ahol a vényre felírt termékek mellett recept nélkül kapható étrend-kiegészítőket, természetgyógyászati és higiéniai készítményeket is be lehet szerezni.Az egészségház keretében működő új gyógyszertár 7 és 19 óra között várja a vásárlókat, e mellett a gyógyszertár mellett továbbra is működik a város másik két állami patikája: az újfalusi délutánonként, valamint vasárnap 7 és 10 óra közö...
Fontányi Andor üdvözli az elsősöket (Lakatos János felvétele) Nemrég kezdődött az iskolaév, de a Vöröskereszt kishegyesi szervezete máris aktívan bekapcsolódott a gyerekek edukációjába.
Több mint 200-an jelezték részvételüket az Expo 2016 mezőgazdasági és gazdasági kiállításon. A hazai kiállítók mellett magyar, szlovák és román cégek, vállalkozók is bemutatkoznak.
A Kiss Lajos Néprajzi Társaság és Topolya Község Múzeuma szervezésében szombaton, szeptember 10-én kerül sor a Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok 10. konferenciájára, amelynek témája és címe Tárgyi, szellemi örökség napjainkban.
Sokféle fűtési lehetőség áll a rendelkezésünkre a téli időszakban: van, aki a kényelmet részesíti előnyben, s a gázfűtést választja, hiszen ebben az esetben is van mód a részletfizetésre. A kisebb...