Magyarkanizsára került azon autók egyike, amelyeket a Pénzügyminisztérium által indított Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű akcióban meg lehetett nyerni.
Vajdaság
Magyarkanizsa polgármestere kiírta a pályázatot a civil szervezetek községi költségvetésből történő támogatására, amelynek összege 10,44 millió dinárra szól.
A zentai önkormányzat elbírálta a kulturális tevékenységeket folytató civil szervezetek projektumaira kiírt pályázatokat, a támogatásokra azonban még várniuk kell az egyesületeknek. A község vezetősége a kategórián belül a kortárs művészetekkel és a hagyományápoló művelődési tevékenységgel foglalkozó civilek programjaira is biztosított pénzt – nyilatkozta Perpauer Attila, a községi tanács művelődési és oktatási ügyekért felelős tagja az önkormányzat tegnapi sajtótájékoztatóján.
Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete harmadik éve adja ki a Mindig történik valami elnevezésű prospektusát, naptárát, amelyben a község legnagyobb érdeklődésre számító rendezvényeit szedik csokorba. A katalógus az előző évekéihez hasonló dizájnnal, és ezúttal is a jól felismerhető sárga színben készült.
Kevés képviselő, de sok napirendi pont volt (Lakatos János felvétele) A kishegyesi községi képviselőt-testület pénteki ülésének 38 napirendi pontja volt, ami igen soknak számít. Ennek ellenére az ü...
Nemes Z. Márió magyarországi költő, teoretikus kérdéseinek kereszttüzébe került Orcsik Roland költő, szerkesztő, egyetemi tanár első, Fantomkommandó című regénye tegnap az Európa Kollégiumban.