Újvidéken megkezdődött az Operaria, az első operafesztivál, amely június 14-étől 21-éig szórakoztatja a székváros polgárait és az ide látogatókat. Az új rendezvény ötlete Aleksandar Stankovtól, a Szerb Nemzeti Színház Operatársulatának igazgatójától ered, szervezője pedig az intézmény operatársulata.
Vajdaság
Magyarkanizsa község leghumánusabb polgárait jutalmazták meg csütörtökön délután a Tisza-parton, ahol kellemes beszélgetés és vacsora keretében adták át az elismeréseket a legaktívabb véradóknak, valamint az elsősegélynyújtó fiatalokról sem feledkeztek meg.
Új kenuk, megújult konyha és új mentőmellények is vannak a vízitelepen (Puskás Károly felvétele) A Cserkészek Vízitelepén minden évben számos tábort rendeznek a fiatalok számára, de az sem ritka, h...
Fodor Nina és Sevarac Emese átveszik a képzőművészeti pályázat első díját (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele) A véradók nemzetközi napján megjutalmazta legaktívabb véradóit a Vöröskereszt Topolyai...
Az adai függőhidat 2010 decemberében adták át a közúti forgalomnak (Csincsik Zsolt felvétele) A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság az idén csaknem 90 millió dináros pályázati támogatást hagyott...
Miloš Vučević hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában, azzal a szándékkal utazott az orosz fővárosba, hogy ott bemutassa azokat az aktivitásokat, amelyeket az OPENS 2019, azaz az Újvidék Európa Ifjúsági Fővárosa csomag keretében folytat városunk.

